Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 3. (112.) szám

kulásakor nem új rivális intézményt láttak bennük, hanem örömmel üdvözölték a tényt, hogy az ifjúság megmozdult. Ezektől a „bajtársaktól” kapott támogatás mellett váratlan segítséget is kapott a FIDESZ.

A nem várt támogatások közül a legérdekesebb az volt, hogy a KISZ — az MSZMP ifjúsági szervezetének — közgazdasági osztálya április 12-én nyilvánosan elítélte a FIDESZ vezetői elleni rendőri akciót. Két diákkollégium kinyilvánította tiltakozását, a Társadalomtudományi Intézet kommunista pártszervezete, Budapest különböző egyetemeinek és főiskoláinak hetven tanára, történészek, írók, szociológusok együtt tiltakoztak. Mindez azt bizonyítja, hogy a nemzet „csendes” tömegei a demokratikus ellenzék mögött állnak.

A FIDESZ működését az alkotmány és a törvények keretein belül kívánja folytatni, a politikailag aktív ifjúság egyesítésére törekszik azért, hogy a radikális reformerek mozgalma lehessen. Olyan új Magyarország felépítésének igényéből indul ki, amelyben vegyes gazdasági modell működik, ahol „a magán, az önkormányzati és az állami tulajdon arányait a gazdasági racionalitás szabályozza”; demokrácia, társadalmi „esélyegyenlőség”, „társadalmi szolidaritás”, a határon kívülrekedt magyarok érdekeinek védelme, a Kelet-Közép-Európa népeivel való szolidaritás, „demilitarizált és egységes Európa” tartoznak céljaik közé.

„A FIDESZ... elsősorban nem valami ellen, hanem valami érdekében óhajt politizálni, s reméli, hogy ehhez partnerekre talál a várhatóan tovább differenciálódó ifjúság politikai intézményrendszerében” — mondja az 1988. március 30-án kibocsátott nyilatkozatuk.

A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1988. november 13-án tartott alakuló gyűlésén a második volt a szervezetek között, amely kiformálta programját. Az SZDSZ az „Új Kezdeményezések Hálózata” elnevezés alatt működő lazább mozgalomból indult ki. Az előbbi formából egy szorosabb, szervezettebb egyesületbe való tömörülésre volt szükség a mélyülő krízis miatt, ami szervezettebb akciókat tett szükségessé, a szervezkedés nagyobb szabadsága pedig lehetővé tette ezt. Bizonyos fokig a Demokratikus Fórum már előrehaladottabb szervezete és nagy tábora magában véve is buzdító tényező volt. Az SZDSZ az ország vonzó progresszív, urbánus értelmiségét foglalja magában. A vezetők túl fiatalok voltak 1956-ban ahhoz, hogy ez a drámai történelmi esemény közvetlen benyomást tegyen rájuk. Az 1968-as csehszlovák válság ébresztette fel őket, az 1981-es lengyel „Szolidaritás” elleni megtorlás sorsukat reménytelenné tette, de a csehszlovák „Charta 77” mozgalom újra mozgósította őket. 1977. január 9-én harmincnál több értelmiségi írt alá egy nyilatkozatot a „Charta 77” támogatására. Ettől kezdve — az 1981-es visszaesés ellenére — a mozgalom virul és terebélyesedik. Ezek voltak az elsők, akik nyíltan felvették a harcot a hatalom ellen, demokratikus reformokat és e célra mindig szélesedő szamizdat irodalmat indítottak be, ami még ma is — a növekvő sajtószabadság ellenére —jelentős fegyvere a reformmozgalomnak. Két sajtóintézmény

emelkedik ki ebből a mozgalomból, a Beszélő c. folyóirat, amelynek már 26 száma jelent meg, és az „AB Független Kiadó”, amely folyóiratok és könyvek kiadásával foglalkozik. Olyan nagyméretű a kiadó tevékenysége, hogy a múlt évben 70 tonna papirost használt föl.

Az értelmiségiek e csoportja, amely először csak abból a célból állt össze, hogy tiltakozó nyilatkozatot adjanak ki a csehszlovák demokraták támogatására, 1988. március 17-én alakult át a még mindig laza, de már szervezettnek mondható „Új Kezdeményezések Hálózata” nevű egyesüléssé. 1988. október 24-én a szervező bizottság „Elvi nyilatkozatot” hozott nyilvánosságra, amely meghatározta az egyesület profilját. „Mi, a magyar demokraták, utódai vagyunk mindazoknak, akik a francia forradalom hármas jelszavának örökségét kívánták politikai valósággá tenni. Annak az Európának a része akarunk lenni, mely az elmúlt kétszáz év alatt nagyobb haladást ért el, mint az emberiség egész eddigi története folyamán. Független, demokratikus, jóléti államot akarunk” — mondja ki a nyilatkozat előszava.

Elődeiknek vallják Széchenyit és Kossuthot, az európai és a magyar liberálisokat, Eötvös Józsefet, a polgári radikálisokat, a szociáldemokratákat, Kéthly Annát, a magyar népi mozgalmat, Bibó Istvánt és Szabó Zoltánt, az 1953-1956 közötti pártellenzéket, Nagy Imrét, a Charta 77-tel való szolidaritást kinyilvánító törekvéseket, Donáth Ferencet. Mérték- és példaadónak tekintik az 1848-as, az 1918-as és az 1956-os forradalmakat.

„Kötelességek következnek a jogokból és nem fordítva. A politikai hatalom értelme és feladata sajátos eszközeivel hozzájárulni e jogok érvényesítéséhez. Az állampolgár jogai egyúttal az állam hatalmának korlátái.” Ezeknek az elveknek a megvalósítására követeli a nyilatkozat: az egyén politikai jogait; az egyén szociális jogait; az egyének és közösségek jogát arra, hogy szabadon rendelkezhessenek tulajdonukkal; a munkás hatalmát önmaga és munkája felett; természetes közösségek önrendelkezési jogát; az életforma szabad megválasztásának jogát; békés és kímélő együttélést a természettel; a nemzeti szuverénitás jogát, amely magában foglalja a „magyar nemzet más állampolgárságú tagjaival való cselekvő szolidaritás”-t is. „Harcolunk azért, hogy Magyarország — Közép-és Kelet-Európa többi népével együtt — Európa része maradjon.”

Ezt az elvi nyilatkozatot az 1988. november 13-án tartott gyűlés magáévá tette és ezzel az SZDSZ ideológiájának tisztázása megtörtént és a szervezet megalakult.

Végül, de nem utolsósorban tekintsünk a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a legnagyobb demokratikus ellenzéki mozgalom programjára. Az 1987. szeptember 27-én Lakitelken kiadott „Nyilatkozat” a jelenlevő 150 személy nevében már dramatikusan és helyesen definiálta a helyzetet, amely akciót követel a társadalomtól magától. A nyilatkozat így szól:

„A magyarság a történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmai erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéITT-OTT 22. óvf. (1989), 3. (112.) szám 13