Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
kérdés maradt hátra. Hogyan tovább? Gondolom, erre ma sok jó ajánlat és felajánlkozás érkezik. Én egy magamnál jóval bölcsebb ember válaszát próbálom megszólaltatni, Ravasz Lászlóét. Ravasz 1948. május 11-én, utolsó püspöki jelentésében a hogyan továbbra három fogalommal válaszolt: „specializálódás, koncentrálódás, spiritualizálódás; vagyis az egyháznak visszahúzódása legsajátosabb életterületére, az egyház munkájának a gyülekezeti élettevékenységként való gyakorlása, végül az egyház gyökeres átlelkesedése az, amiből az egyház megújulása összetevődik.” Ha más is volt akkor a társadalmi-politikai helyzet, de talán ma is megszívlelendők a következő javaslatok: „Soha semmiféle állam nem veheti át az egyház sajátos szolgálatait, azt, amit az Úr Jézus Krisztustól vett. Nem veheti át az istentiszteletet, a törvénynek és az evangéliumnak a tanítását, a szeretet szolgálatát, a fegyelem gyakorlását és a krisztusi világosság terjesztését. Ez azt jelenti, hogy az egyház munkája specializálódik igehirdetésre, misszióra, vallástanításra, a közösségi élet gyakorlására és a bizonyságtevésre. Mindezek területe, intézménye, alanya és közege maga a gyülekezet, a maga szervezett közösségi életében. Ez azt jelenti, hogy a munka koncentrálódik a gyülekezetre... Most megmarad a gyülekezet és a gyülekezet kiküldötteinek, képviselőinek a gyülekezete mint az összefogó egyházi szolgálat munkaközössége. Gyülekezeti ügy a vallástanítás, a szeretetmunka, a misszió, a bizonyságtétel. Különösen lelki ügy az egyház anyagi fenntartásának kérdése. Isten egyháza offertóriumból él s az offertórium az istentiszteletnek olyan alkotórésze, mint az igehirdetés vagy az imádság. Az egyházigazgatásnak is nagyon le kell egyszerűsödnie s két pillérre épülni fel, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is: a presbitériumra és a zsinatra. Mindezzel az egyház átlelkesedését követeljük, mert az anyagi kérdések éppúgy istentiszteleti üggyé válnak, mint az igazgatásiak. Világos dolog, hogy ez a kényszerű átalakulás — hangsúlyozta Ravasz László — gyökeres átszervezést von maga után. Gazdálkodni kell a munkaerőkkel és gazdálkodni kell az idővel. Tagosítást kell végeznünk az egyházi munkások és munkaterületek között. Egy csomó új munkást és munkaágat kell beállítani, egy csomó régi munkásnak új munkakört adni, s bármilyen fájdalmas is a dolog, a selejtes munkásokat végelbánás alá kell vonni. Ebben a nagy átalakulásban vagy meg fog újulni a magyar református egyház, s akkor a második ház dicsősége nagyobb lesz az elsőnél, vagy elpusztul, ha nincsbennelélek.” 22 Hála Istennek nem így történt a sok nyomorúság, megrázkódtatás ellenére sem. És adja a Szentlélek Úristen, hogy most és ezután se következzék be ez. Köszönöm figyelmüket, de legfőképp a türelmüket.D Jegyzetek Zsinati ülés, 1947. május 7—8.; Élet és Jövő, 1948. január 3. 2Ravasz László 3Studia etActaV. (Budapest, 1983), 521. old. “Kllatz Ferenc, Confessio, 1989/1., 31-49. 5Egyetemes Konvent jegyzőkönyve, 1951. május 18. 6Ravasz László, Memorandum, 1956 nyarán. Közli Bárczay Gyula, Ravasz László: Válogatott írások 1945-1968 (Bem, 1988), 271. old. 7Confessio, i.h., 42. 8KádárImre, 1957 9216.old. 10Memorandum; Bárczay, i.m., 271. old. “Németh Pál, Hitel, 1989/11. 12Református Egyház, VIII. évf. (1956) 20. sz., 458. 13Bárczay, „Megújulás—megdermedés—megmozdulás.” 30 Év. 1956—1986 (Bern, 1986), 333. old. 14Reformátusok Lapja II/l., 1958. jan. 5., 1—5. 15Studia et Acta V.(Budapest, 1983), 527. old. 16Uo., 528. old. 17Bojtor István, „Az úton.” Kézirat (1986)., 11 old. 18Uo., 33. old. 19 Filozófiai Szemle 1971., 713. 20Enyedi György, Falvaink sorsa (Budapest, 1980), 40. old. 21G. Pöhlmann 22Bolyki—Ladányi, „A református egyház”, A magyar protestantizmus 1918—1948., (Budapest: Kossuth, 1987), 107—108. old., és Bárczay, Ravasz, i.m., 158— 159 old. 36 ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám
