Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
háború után a még életben lévő esetleges bűnösök száma nyilvánvalóan erősen megcsappant. Az OSI tisztviselői fizetésüket a mi adófilléijeinkből kapják. Lehetséges volna, hogy ma már csak ilyen Kóréh-féle, fabrikált perekkel tudják létjogosultságukat és az elsejei fizetést biztosítani? James Traficant Jr., ohiói demokrata képviselő felkérte Bruce Morrison képviselőt, aki a képviselőház „Bevándorlási, Menekültügyi és Nemzetközi Törvényekkel Foglalkozó Albizottság”ának elnöke, hogy indítson kongresszusi nyomozást az OSI által alkalmazott módszerek kivizsgálására. A panaszok közül a legkirívóbb eset részleteit Patrick Buchanan szindikált újságíró írta le, 1989 nyarán, a Washington Postban megjelent cikkében („Hero or Noxious Nazi?”). Arthur Rudolph, német rakétatudós ahhoz a tudóstársasághoz tartozott, melynek von Braun volt a vezetője. A háború után e tudóscsoport segítségével indult meg az amerikai rakéta technológia fejlesztése, majd a rakéták gyártása. Kiváló képességei miatt Rudolph lett a Satura V. rakéta gyártásának technikai vezetője a Huntsville-i rakétatelepen. Ez a rakéta vitte az űrbe az Apollo 11 űrhajót, melynek utasai 1969-ben, az emberiség történetében először leszálltak a Holdra. Ma a 82 éves Rudolph Hamburgban él, megtörve és megalázva, miután „náci háborús bűnösnek” bélyegezte meg az a nemzet, mely páratlan szolgálataiért nemrégen még kitüntetésekkel halmozta el. Rudolph 1934 előtt egy rövid ideig névleges tagja volt a náci pártnak. Ezt a tényt kertelés nélkül elmondta az őt annak idején foglyul ejtő és kihallgató amerikai tiszteknek. Ugyanígy elmondta ezt (ügyvédje jelenléte nélkül!) az OSI embereinek, akik 13 évvel nyugdíjazása után őt váratlanul felkeresték. Kihallgatások sorozata után közölték vele, hogy az OSI őt „háborús bűnösnek” tekinti, akit az a veszély fenyeget, hogy elítélik, nyugdíjától és állampolgárságától megfosztják, anyagilag csődbe jut és az országból kitoloncolják. Hasonló sorsra jut felesége és leánya is. A megrémült Rudolph — aki már egy szívrohamból felépült —, attól félve, hogy a tárgyalások izgalmait nem élné túl, megadta magát és aláírt egy, az OSI által szerkesztett nyilatkozatot, melyben hamisan azt vallotta, hogy a háború alatt fegyvertelen civileket vallási, faji, nemzetiségi, vagy politikai okok miatt bántalmazott. Ezután — testben, lélekben megtörve — Németországba repült és lemondott amerikai állampolgárságáról. Cserébe az OSI megígérte, hogy feleségét és leányát békében hagyja. Bonn, megdöbbenve attól, hogy hirtelen egy háborús bűnöst sóztak a nyakába, alapos és kiterjedt nyomozásba kezdett. Előkerült 26 hajdani buchenwaldi kényszermunkás is, akik annak idején Rudolph keze alatt dolgoztak a V-2 gyártásánál. Mindannyian Rudolph emberséges magatartását igazolták. Egyetlenegy terhelő tanú sem akadt. Nemcsak Németországban, hanem Amerikában is sokan Rudolph védelmére keltek. Köztük volt kollégái és újságírók is, akik az ügyet tanulmányozták. Thomas Franklin An American in Exile c. könyvében azt írja, hogy a Rudolph-ügyet intéző hivatalnokok úgy viselkedtek, mint „vigilantes riding hell-for - leather to a necktie party, determined to see to it that their own kind of justice was dished out.” John Medaris tábornok, jelenleg anglikán püspök, Rudolph hajdani főnöke Huntsville-ben, kijelentette, hogy az OSI eljárása „igazságtalan, erkölcstelen és törvénytelen” volt. Rudolph amerikai barátai most azon igyekeznek, hogy képviselőházi törvénnyel ennek a méltatlanul meghurcolt embernek az állampolgárságát visszaállítsák és ezt a kegyetlen politikai atrocitást — ha megkésve is — de megszüntessék. A különbségek ellenére is lehetetlen észre nem venni a két ügy közötti hasonló vonásokat. Igazságérzetünket mélyen bántja, hogy pillantásra sem méltatják azokat a szolgálatokat, melyeket Kóréh Ferenc a Szabad Európa Rádió keretében az Egyesült Államok kormányának tett. Nem szükséges az ACLU tagjának lenni ahhoz sem, hogy az ember észre ne vegye a vádnak egy másik jellegzetességét. A Kóréh Ferenc terhére írt vádak között nincs egyetlenegy fizikai bűncselkmény, bántalmazás, nyerészkedés, zsarolás, vagy bármiféle hasonló embertelenség. A vádak — még ha igazak lennének is (ami nem úgy van!) — sajtó útján elkövetett véleménynyilvánítással kapcsolatosak. A „First Amendment” országából ezért egy 80 éves embert kitoloncolni? Valóban Amerika érdeke lenne ez? Az ügynek tragikus velejárója, hogy ártatlanságának bizonyítása olyan ügyvédi költségeket igényel, amelyet egy szerény nyugdíjából megélő ember nem tud előteremteni. Ezért szükséges, hogy a magyar egyházak, egyesületek, az Amerikai Magyar Szövetség, cserkészet, valamint mindazon egyének, akik Kóréh Ferencet ismerik és becsülik — írjanak képviselőiknek és szenátoraiknak, azzal a kéréssel, hogy hassanak oda, hogy az igazságügyminisztérium szüntesse be ezt az alaptalan és meghurcoló eljárást Kóréh Ferenc ellen. (Az sem baj, ha a levelek angolsága nem tökéletes: képviselőhöz, szenátorhoz írott levél sohasem kerül a papírkosárba!) Az OSI a polgári pert („civil action”) a New Jersey-i kerületi bíróságnál (United States District Court, District of New Jersey, Newark, NJ) nyújtotta be. Az ügy aktaszáma („case number”): 89-2544 (MTB). Fontos, hogy ezeket az adatokat a képvisleőinknek és szenáto-rainknak írott levelekben pontosan leírjuk. Az ügyvédi költségekhez szükséges támogatásunkat pedig a következő címre küldjük: American Transylvanian Federation P.O. Box 20876 Columbus Circle New York, NY 10023 (A csekk memorandum rovatában jelöljük meg az adomány célját: Kóréh-fund. Az adományok adóalapunkból levonhatók.) Az idő azonnali cselekvésre sürget. Ez az ügy nem a sepsimagyarósi ember magánügye. Kóréh Ferenc személyében Ceaus.escu és a román titkos szolgálat az egész nyugati magyarságot támadta meg. Ezért Kóréh Ferencet az egész nyugati magyarságnak egységesen kell megvédelmeznie.D 22 ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám
