Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
PATROCINIUM Cseh Tibor (Midland Park, NJ.): SEPSIMAGYARÓSI KÁLVÁRIA AMERIKÁBAN Kóréh Ferenc védelmében Sepsimagyarós Háromszék délnyugati sarkában fekszik, a megye legváltozatosabb, festőién érdekes táján. Három, egymástól merőben különböző tájegység ölelkezik itt egymással. A Déli Kárpátok vonulatához tartozó Bodzái Hegység északi nyúlványainak egyike a Lármafatető, melynek keleti lejtőjén Magyaros megbúvik. Határos vele a különleges mikroklímájú és növényzetű „rétyi nyír”, amelynek furcsa növény- és állatvilága, mocsaras tavacskái és Háromszéken teljesen szokatlan homokbuckái Jókait is megihlették. A környék harmadik nagy tájegysége az Olt és a Feketeügy között elterülő Szépmező, mely nevét méltán megszolgálja hullámzó dombjaival és gabonaéréskor hullámzó kalásztengerével. Magyaros olyan piciny falucska, hogy csak a legrészletesebb térképeken lehet megtalálni. Ott is csak Magherus néven, aminek Erdély új urai Trianon után elkeresztelték. 1969-es adatok szerint a falunak 328 lakosa volt. Orbán Balázs a múlt század második felében kiadott nevezetes könyvében (A Székelyföld leírása) 612 lakost mutatott ki Magyaroson. Az 1567-es népszámláláskor a falut 9 kapuval jegyezték be. A község feletti hegyekben fekvő Szacsva volt az ősfalu, melyből kirajzott telepesek alapították Magyarost, valamint a szomszédos Egerpatakot is, valamikor a középkor századaiban. Hoszszú ideig Szacsvához tartoztak közigazgatásilag is, és a XVIII. században nyerték el önállóságukat. A román impérium és különösképpen a kommunista diktatúra Erdély hagyományos közigagatási szerkezetét feldúlta, állandó változások és kísérletezések keretében, hogy minél jobban hozzáidomítsa hisztérikus gyorsasággal románosító és beolvasztó terveihez. Háromszék megyéből községeket elcsatoltak és falvakat hozzáadtak a Regátból, hogy megtörjék a túlnyomó magyar többséget. Még így is, román adatok szerint még 1970-ben is Háromszék 180 000 főnyi lakosságának 80%-a magyar volt. A múltat írtó hadjárat során még a megye nevét is megváltoztatták, az ős székely közigazgatásra utaló Három-székről (szék: kisebb közigazgatási egység, járás) a történelmileg semmitmondó Kovásznára. (Ennek érzelmi tartalma a háromszéki számára olyan, mintha Ohio állam lakosai egy napon arra ébrednének, hogy államuk nevét washingtoni dekrétummal Akron államra cserélték ki — az ő megkérdezésük és hozzájárulásuk nélkül.) A kisebb falvakat ugyanakkor nagyobb községekhez csatolták teljesen önkényes módon, „szuperfalukat” hoztak létre, hogy megkönnyítsék a központi igazgatást és csírájában elfojtsák a helyi atuonómiának még az emlékét is. így csatolták a kicsiny Sepsimagyaróst a nagyobb (2300 lakosú) Uzonhoz, öt más faluval együtt (Lisznyó, Lisznyópatak, Bikfalva, Lunka és Szentivány-Laborfalva), már évtizedekkel ezelőtt. Mindez az adminisztratív bulldózerezés kíméletlen céltudatossággal készítette elő a talajt Ceau§escu pusztító, foldtúró dinoszauruszai számára. Uzonban majd felépülnek a lélekgyilkoló, állami bérkaszárnyák — ba a szörnyű álom valóra válik. Magyarost, Lisznyót, Szacsvát és a sokszáz erdélyi magyar, szász és román falut belefordítja Ceau^escu a földbe házastul, kapufélfástól, székely kapustól, csűröstűi, vártemplomostól, kopj áfástól és temetéstől együtt, hogy kielégítse őrült vágyálmát és megteremtse a homogenizált, 110%-os Szuperdákó-Nagyromániát, amelyben már a föld szelíd, ganajtúró bogarai sem mernek megmukkanni. Ki fogja akkor még tudni, hogy hol volt a magyarosi határban a Kuruczhalom, mely a hagyományok szerint a Lisznyóból a labancok által kiűzött és megölt kuruc vitézek csontjait őrzi? S ha az árpádkori ősfalu, Szacsva eltűnik a föld mélyében, fog-e még valaki emlékezni Szacsvai Sándorra, aki az első magyar hírlapnak, a Ráth Mátyás által Pozsonyban megindított Magyar Hírmondó nak volt a szerkesztője 1780-tól kezdve, majd néhány év múlva a második magyar hírlapnak, a Magyar Kurírnak alapítója és szerkesztője? „Sunt animae rerum” — mondták a régi latinok. Lelkűk van a dolgoknak! S a dolgok pusztulásával elpusztul a dolgok lelke is. Ez a bulldózerek igazi feladata. Ennek a tájnak minden röge egy évezred küzdelmeinek, harcainak emlékét őrzi. A költő szavai szelíd szomorúsággal intik az erretévedő vándort: ...csak lábujjhegyen!halkan! Apáink hűlő, drága arcán járunk. (Farkas Árpád: Apáink arcán) A Lármafatetőn a hajdani, égnek csapó tatár és török hordák betörését adták hírül. Ott alább az Olt kökösi hídja mellett emlékoszlop áll azon a helyen, ahol Gábor Áront halálos találat érte. Amott a kézdivásárhelyi országút mentén, Eresztevény községben, a református templom sírkertjében alussza örök álmát az ágyúöntő hős. S ott kelet felé néhány kilométerre ragyog az a csillag Zágon felett, a leghűségesebb íródeák halhatatlan lelkére és szülőfóld-szeretetére emlékeztetve. *** Ezzel a mikeskelemeni ragaszkodással tért meg évtizedeken át újból meg újból az emlékek szárnyán a newyorki „Magyar Amerika Hangja” rádióműsor szerkesztője, Kóréh Ferenc, szülőfalujába, Sepsimagyarósra, ahol élete első három évtizedének nagyobb részét töltötte. Róla szól ez az írás. Döbbenettel és együttérzéssel azok miatt az igazságtalan és alaptalan, meghurITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám 19
