Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 4. (113.) szám

coló politikai vádak miatt, melyek ezt a 80 éves férfit, nemcsak a New York környéki, hanem az egész észak-amerikai magyarságnak közismert és megbecsült tagját érték. Az történt ugyanis, hogy a washingtoni igazságügyminisztérium különleges nyomozóosztálya (Department of Justice, Office of Special Investigations — DOS/OSI) vádiratot bocsátott ki ellene, azzal a céllal, hogy fosszák meg amerikai állampolgárságától és toloncolják ki az országból. Az OSI ügyésze azzal vádolja Kóréh Ferencet, hogy a második világháború alatt „náci háborús bűnöket” követett volna el és ezt elhallgatta mind 1950-ben, amikor mint menekült bebocsátást kért az Egyesült Államokba, mind pedig 1956-ban, amikor állampolgársági kérvényét benyújtotta. A vádirat szerint a „náci háborús bűnözés” ténye abból állott volna, hogy Kóréh az általa szerkesztett, sepsiszentgyörgyi Székely Nép-ben többízben „antiszemita” cikkeket, majd a háború végső időszakában a budapesti Tolnai Világlapjá-ban a „szövetségesek ellen uszító” cikkeket írt volna. Mindkét állítás alaptalan és valótlan. Kóréh Ferenc sohasem volt náci, semmiféle háborús bűnt nem követett el! Nem írt antiszemita cikkeket és a szövetségesek ellen sem uszított, hacsak az OSI nem tartja az antikommunista szellemiséget Amerika-ellenes tevékenységnek. A rágalmak eredete román forrásokhoz nyúlik viszsza. Döbbe-netes, hogy az OSI nyakló nélkül felhasznál kellőképpen nem ellenőrzött adatokat feladatának végrehajtására. Mintha az amerikai törvénykezés „fair play” szabályai nem köteleznék ezt a hivatalt. Az OSI által kibocsátott vádirat nyilvánosságra hozatala már önmagában elég volt ahhoz, hogy a helyi sajtó és televízió emberei kíméletlen tapintatlansággal („feeding frenzy”) megrohanják a Kóréh otthont és pokollá tegyék az idős házaspár életét. Jócskán akadtak olyanok is, akik nemhogy az ítéletet, hanem az első kihallgatást meg sem várva, már eleve bűnösnek nyilvánították az ártatlanul megvádolt embert. Fenyegető telefonhívások miatt kénytelenek voltak telefonszámukat titkos számra átváltoztatni. Vandalizmusból is kivették részüket. Valaki egy teli paradicsompürés üveggel betörte bejárati ajtajuk üvegét, s a vért utánzó paradicsommártással fenyegető üzenetet mázolt a veranda padlójára: „Gyilkos, megfogsz halni!”

Miért ez a hajsza egy ártatlan ember ellen?

A választ nem Kóréh Ferenc háború alatti magatartásában, hanem háború utáni, észak-amerikai tevékenységében találjuk meg. Ez a tevékenység — a sepsimagyarósi ember több évtizeden át az erdélyi magyarság érdekében folytatott, kétirányú rádiós szolgálata miatt— kihívta a bukaresti elvtársak haragját, és aljas, sunyi módon megtalálták azt az utat, hogy bosszút álljanak. Ceau§escu hétmérfoldes csizmájával átlépett az óceánon.

Kóréh 1951-ben — előéletének alapos kivizsgálása után — a Szabad Európa Rádió munkatársa lett és ebben a munkakörben dolgozott a Rádió newyorki hivatalában. 1974-ben, a korhatár elérésével nyugdíjba ment, de számos éven át gyakran visszahívták különböző műsorok összeállítására. 1953-ban átvette a newyorki „Magyar Amerika Hangja” rádióműsort. A kétórás műsor — immár 35 éve — minden vasárnap déli 12 órakor jelentkezik és elmaradhatatlan kísérője a New York környéki magyarság vasárnapi ebédjének és ebédutáni pihenőjének. A műsor mindenkinek nyújt valamit, három hitfelekezetű istenszolgálataival, honismereti betétjeivel, aktuális magyar problémák tárgyalásával, a magyarság emberi jogaiért folytatott küzdelem állandó ismertetésével, népdalokkal, magyar nótákkal, műdalokkal, stb. Jellemző Kóréh lelkületére, hogy — idős kora ellenére — a műsorban állandó fejezetet szentel a cserkészek tevékenységének. Kóréh Ferenc rádióműsorának az is becsületére válik, hogy mindig elkerülte az emigráns sajtó és rádió sajnálatos és visszataszító buktatóit, a személyeskedő torzsalkodásokat. Mondanivalóit mindenekelőtt átfűtötte Erdély rajongó szeretete és az erdélyi magyarság tragikus sorsáért érzett gyötrő aggódás. A müncheni és newyorki rádióműsorokban a sepsimagyarósi ember hangja Erdély hangját jelentette.

Sohasem a gyűlölködés, hanem mindig az emberség nevében.

(Kérdés: lehet-e rejtegetnivalója egy olyan embernek, aki az éter hullámain naponta saját nevével jelentkezett Európában és minden vasárnap New Yorkban — évtizedeken át? Nyilvánvaló, hogy ez az ember nem bujkált, mert nem volt mit takargatnia.)

Kóréh erdélyi helyzetismerete megrázó részletekkel gyarapodott, amikor a hetvenes évek derekán kétszer is hazalátogatott Erdélybe, Ceau§escu Romániájába. Tavaly Magyarországra utazott, többek között a szegedi cserkészkiállítást nézte meg.

(Kérdés: egy „náci háborús bűnös” el mert volna-e látogatni azokba az országokba, ahol állítólagos „bűneit” elkövette? A válaszra nem is érdemes szót vesztegetni.)

Kóréh Ferenc — mint jó magyar — munkásságával nemcsak a székelység, hanem az összmagyarság érdekeit is szolgálta. Kóréh Ferenc — mint jó amerikai — a szabadság, a demokrácia és az emberség hangját sugározta a szovjet igában sínylődő európai nemzetek felé, munkatársai és elöljárói megbecsülésétől övezve. Lojális állampolgára volt Amerikának 33 éven keresztül. A lojalitás — szép magyar nevén a hűség — azonban kétirányú országút. Nemcsak az egyénnek, de az államnak is lojálisnak kell lennie hűséges állampolgárához!

Kóréh meghurcoltatásának gyökere visszanyúlik a hetvenes évekre, arra az időszakra, amikor visszatért erdélyi útjáról. A bukaresti elvtársak azt várták, hogy a vízumok ellenszolgáltatásaképpen a sepsimagyarósi ember szava megszelídül a népelnyomó román rezsimmel szemben. Ennek ellenkezője következett be. A helyszínen szerzett ismeretek még élesebbé, pontosabbá tették beszámolóit. U- gyanebben az időszakban indult meg a newyorki magyar fiatalok mozgalma, a CHRR (Committee for Human Rights in Rumania), hogy az amerikai közvélemény és politikusok előtt megvilágítsa az erdélyi magyarság kétségbeejtő helyzetét. Kegyetlenül nehéz feladat volt ez, hiszen Ceau§escu ebben az időben még az amerikai kormány

20 ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám