Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
nem nagyon értik meg egymást akkor se, ha ugyanazt a földi nyelvet beszélik. A távolabbi cél az, hogy önmagukat se értsék: hadd higgye magát az ő hívének az, aki hűsülni betér egy templomba; jószívű adakozónak, aki az adócsalásnak egy bizonyos fajtájára specializál; forradalmárnak, aki gyújtogat... és így tovább. A másik tudománynak a nagysága abban van, hogy olyan légkört tud teremteni, amelyben az emberek tömegei — már az iskolában! — vakon utánozzák velünk már leszerződött társaikat. Nem kell magyaráznom, milyen hatásos módszer két-három lélek megrontása árán százakat, ezreket szállítani Urunk ó gonoszságának — váljék neki egészségére minden fogai között vergődő emberi lélek... Hát még ha ez nagyobb mértékben sikerül! Ha mondjuk egy — pillanatnyilag — hatalmas, gazdag, a könnyű életet — átmenetileg-----kevés erőfeszítéssel is biztosító országban meg tudunk szédíteni egész társadalmi rétegeket, egész korosztályokat; tucatnyi más országban milliók fogják utánozni a nem is feltétlenül becsült — esetleg éppen gyűlölt! — de mindenképpen irigyelt mintaképeiket. így adódik számotokra az a példátlan lehetőség, hogy a lelkek hozzánk süllyedésének pompás folyamatát fertőzővé tehetitek. Nem kell minden embert, minden embercsoportot megrontani, megrontják ők egymást, ha pontosan tudjátok, kiket s hogyan kell először megmérgezni. A legtöbb eredményt persze említett két tanszékünk összehangolt munkájával éljük el. Jó példa erre a »demokrácia« szó, még inkább a vele kapcsolatban gyakran emlegetett másik három: szabadság, egyenlőség, testvériség. Az »egyenlőség« fogalmát például nem a francia forradalmárok találták ki. Becsempésztük mi azt — megfelelően »helyes« értelmezéssel! — már az ókori tirannusok szótárába is. Az emberek féltve őrzött könyveikben megírták az egyikről, hogy népének birkatürelmét megirigyelte egy távoli kollégája, ez utóbbinak nyugalmát ugyanis folyton megzavarták — ahogy ma mondanók — a helyi írószövetség, az Akadémia, a Szakszervezet, sőt a diákegyesületek izgága vezetői. Követet küldött a sikeres tirannus országába: derítené ki, miféle törvényekkel, intézkedésekkel tudja ő mindezeket a — nála is működő — szervezeteket féken tartani. Az okos tirannus nem adott tanácsot, hanem kivitte a követet a mezőre, ott szó nélkül körüljárt vele egy gabonatáblát és kardjával gondosan leütött minden gabonafejet, amely a többinél akár csak egy hüvelyknyivel magasabbra nőtt. A követ nem volt buta ember, megértette a leckét és boldogan adta át a gazdag ajándékot, mielőtt megokosodva visszatért hazájába. Lényegében ugyanezt — más és más módszerekkel — el lehet érni minden korban, minden társadalmi rendszerben, az úgynevezett demokráciában is. Csak egy kis mesterséges fogalomzavar és némi félrenevelés kell hozzá. Ha például az a veszély fenyeget, hogy ennek a szónak eredeti értelme — az esélyek egyenlőségének számunkra hasznavehetetlen gondolata — kezd meggyökeresedni az emberek fejében, rögtön munkához látunk és elhitetjük velük, hogy nem az esélyek, az eredmények egyenlősége az igazi — a nagybetűvel írható — Egyenlőség. Hogy pontosan egyforma értékű lakás, ruha, vacsora, ékszer..., sőt agyvelő dukál mindegyikünknek. Lázadjanak fel, ha azonnal meg nem kapják! Az Urunk által ránkbízott Sárgolyó két nagy óceánja között van egy hatalmas ország — erre céloztam az előbb —, neve a legtöbb emberi nyelven Amerika, így ez a szó sokak szemében a könnyű és boldog emberi élet szimbólumává lett. Ott a kísértük néhány évtized alatt figyelemreméltó eredményeket értek el. Főként azzal, hogy — a Neveléstani Tanszék szakembereinek előírása szerint — megdolgozták az ottani iskolaügy vezetőit. Ezek pedig rávették a tanárok jelentős részét, hogy a nagy kezdőbetűvel írt Egyenlőség nevében a lustáknak és a tudatlanoknak is adjanak bizonyítványt. Ezzel elérték azt, hogy ma, hála Lucifernek, milliókra rúg azok száma, akik nem tudnak írniolvasni anyanyelvükön olyan színvonalon, hogy mondjuk az álláskereséshez szükséges papírokat ki tudnák tölteni. E pompás emberanyag jelentős részéből játszva tudunk bűnözőket nevelni. Igaz, hogy legtöbbször csak a tyúklopás — akarom mondani: az autólopás szintjén, ezzel pedig a Nagy Ellenségnek bűnöket megbocsátó mániája miatt nem sokra megyünk. Mégis, az ott fent »halálos bűnnek« nevezett, nekünk persze oly kedves cselekedetek, például az ilyen ifjak által más tennivaló híján, unalomból elkövetett kéjgyilkosságok kétségtelenül segítenek az Urunknak szállított lelkek mennyiségének növelésében. Mindezek ellenére Amerikában a két lábon járó teremtmények némelyike sajnos észrevette, hogy a mi kezünk lehet a dologban, éppen ezért tökéletesíteni kellett módszereinket. Megkezdtük rávenni a tanárokat arra is, hogy ha akad egy tanulni tudó és akaró fiú vagy leány, aki szeretne fajtájának odafent is tetsző hagyományaival foglalkozni, annak — az Egyenlőség biztosítása érdekében — lehetőleg vegyék el a kedvét. Gyakran beválik például ez a módszer: ha valamelyikük szeretne, és képes volna, történelmük vagy irodalmuk mélyére hatolni, azzal le kell íratni százszor, hogy »A kutya ugat, a macska nyávog.« Akit az integrálszámítás érdekel, azzal óránként fel kell mondatni a szorzótáblát, de csak addig, hogy ötször öt huszonöt. Ha egy másikuk olyan utálatos zenét kíván hallgatni, ami minket a Nagy Ellenség országából néha kiszűrődő és hangszigetelésünkön is áttörő, kibírhatatlan hangokra emlékeztet — a Földön többek között az a Beethoven írt olyasmit —, arra rá kell szabadítani velünk már cinkos társait: csak tán nem akarsz más lenni, mint mi?! Nem hiszel az Egyenlőségben? Meg akarod őrizni ép eszedet és füledet akkor, amikor a kábítószerek okozta elhülyülés és a 120 decibeltől kirepedt dobhártya a divat? Testvéreim a Gonoszban, jegyezzétek meg: a nekünk dolgozók hada olykor hatásosabb, mint vagyunk mi magunk! Sugalmaztuk a tanároknak azt is, hogy ne csak a kiválókat húzzák le a középszer színvonalára, tegyenek úgy, mintha a legbutábbakat is fel lehetne húzni ugyanoda. Ha másként nem megy, csináltassanak velük olyasmit, amit egyébként szabadidejükben csinálnának a gyerekek. Például gyúrjanak sárból gombócot, mázoljanak be bármit bármilyen festékkel. Ha drága a festék — vagy amit vele 10 ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.)szám
