Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
tönkretesznek —, sebaj, emelni kell az iskolaadót. Ebből külön haszon is származik: a polgárok elhiszik, hogy csemetéik oktatása, mivelhogy megdrágult, meg is javult; a csemeték pedig idejében hozzászoknak a mértéktelen pocsékláshoz. A fontos csak az, hogy a tanár nevezze mindezt művészetnek, és adjon érte jó jegyeket. Lehetőleg mindegyiküknek egyformán. Nehogy kiderüljön, ki az igazi tehetség, ha volna köztük ilyen. Általában törekedjetek arra, hogy a pácienseknek eszükbe ne jusson: valamikor az esélyek egyenlőségéről volt szó. ók csak hadd követeljék, amint már mondottam, az eredmények egyenlőségét. Dicséretben, elismerésben, és természetesen pénzben. Még hatásosabb az úgynevezett erkölcsi kategóriákkal való manipulálás, egy kis tréning után a páciens megtanulja a grammatikát: hogy ti. melyik főnévhez melyik birtokos személyrag illik. Jog-om — ennek így, első személyben van értelme, felelósség-em — ennek nincs, a felelősség ugyanis csak a másé lehet. Ha például valakit már fiatal korában rá tudtok venni, hogy ópiumot szívjon, híreszteljétek el minden eszközzel az egész országban, hogy ezért nem ó a felelős. Nem is a szülők vagy az iskola, nem a rendőrség, még kevésbé a bűnözőket szabadlábra helyező bíró... hanem egyedül és kizárólag az az afgán paraszt, aki mákot termel, mert a mi ügynökeink azt veszik meg tőle jó pénzért.... Meglepőnek találhatjátok, hogy ennyit beszélek arról az Amerikáról, holott a ti megbízatásotok nem oda szól. Nos, kaptam én dicsekvő jelentést arról is, hogy néhány ördög hasonló eredményeket ért el a Maldív Köztársaságban is, amelynek pontos neve — az ö nyelvükön — Divehi Dzsumhuríja, mert ott a divehi nyelvet beszélik. Dicséret helyett feljelentettem őket a Pokolvédelmi Hatóságnál, hazarendelték valamennyit és most megérdemelt büntetésüket töltik. Kár volt a drága időért, az ördög azokkal foglalkozzék, akikre az egész emberiség figyel. Amerika fejlődését eleddig a fentiek ellenére se tudtuk döntő módon befolyásolni, újabban a vázolt területeken is ellentámadásnak vagyunk kitéve, de ami rosszat sikerült produkálnunk, az magától terjedt és terjed tovább az Amerikára csodálattal és irigységgel néző világban. Titeket a kedves Sztálinunk csizmája alól újabban sajnos felszabadult kis országokba szántunk, kiképzésetek is, amint tudjátok, az ottani viszonyokra specializálódott. A nektek szánt kicsi országok egyikében — noha még nem vesztettük el egészen —, aggasztó jeleket látok. Próbáljatok meg tehát minden módszert, amivel Amerikában vagy másutt sikerünk volt, még akkor is, ha némelyiknek a régi sikerek helyén már lejárt az ideje. Az egyik helyen elavult stratégia még beválhatik másutt: az emberek nem tanulnak a más kárából, gyakran még a magukéból sem. E kicsi ország népét megtizedelte, fizikailag megkínozta Sztálin leggonoszabb — tehát nekünk legkedvesebb — helytartója és a köréje gyűlt, részben még a Földön élő, többi megbízottaink serege. A nép fizikai szenvedéseinél is örvendetesebb uralmunknak az emberek számára kevésbé nyilvánvaló eredménye: a lelkekben végzett pusztítás. Építsetek erre! Gondoskodjatok arról, hogy a butítással és gumibottal szépen beléjük vert eszmékből, gondolatokból való kiábrándultságuk miatt utasítsák vissza az új szellemi táplálékot is. Mivelhogy volt vezetőik, a mi kedves segítőtársaink, évtizedeken át becsapták őket, hitessétek el velük, hogy az ellenkező oldalról támadt vezetők is a mi ügynökeink. Inkább ne higgyenek egyelőre senkinek, az üres lélek — rövid ideig — nekünk kedvez. De csak rövid ideig! Legyetek gyorsabbak, mint a Nagy Ellenség megbízottai. Hogy az űr az új szavaknak általunk sugallt értelmével töltődjék meg, még mielőtt igazi értelmüket a tömegek is megtanulták. Tudom, hogy ti, szellemek lévén, az alvást és az ebédszünetet nem ismeritek, de szokjatok le az ötperces pihenőkről is! Vigyázzatok, azok a nagyon ellenszenves, csúf szellemek, akiknek, ha néha testet öltenek, szarvak és lópaták helyett szárnyaik vannak, a kénkő kellemes illatát a gyöngyvirág vagy az ibolya bűzével próbálják pótolni — szóval azok az angyalok sohase pihennek! Fáradhatatlanul szolgálják a Nagy Ellenséget, akinek pedig egy intésébe kerülne, hogy ezt a sok fáradságot megspórolja, hogy ötezer millió ember térdre hullva imádja ót. De ó valami furcsa perverzitással szabadjára engedi két lábon járó teremtményeit, hogy azok önmaguktól keressék meg a Hozzá vezető — méghozzá nehezen járható! — utat. Ezzel alkalmat ad nekünk a közbelépésre, nagy örömére Mélyben Lakó Urunknak... nőjenek neki még nagyobbra tépő karmai... Legyetek ti a gyorsabbak. Nehogy valaki egy a tőletek menekülő emberi lélek erőfeszítésére kimondja az Áment. Igaz, hogy ez az illetlen kifejezés jóízlésű ördög számára nem való, én is csak pedagógiai célból használom, — szóval ez a csúnya szó csak annyit jelent, hogy »úgy legyen«, de ha a Nagy Ellenség nevében mondják ki s pláne ha arra ó rá is bólint, ügyünk elveszett. Mert a fentről jövő ítélet ellen Urunk se fellebbezhet... találjon ó vigasztalást a mélybe mégis lehulló lelkek kínj ában... Amint már említettem, elődeitek gondoskodtak arról, hogy néhány szegény kicsi ország tömegei beleszeressenek abba, ami Amerikában a mi művünk. Most az a veszély fenyeget, hogy új vezetőik hatására esetleg eltanulják Amerikától eszményünknek, a Rossznak az ellenkezőjét is. Ezt kell megakadályozni! Ha már a szabadságeszmék terjedését nem tudtuk meggátolni, gondoskodjatok legalább arról, hogy éhesen legyenek szabadok. Vagyis hogy nekünk dolgozzék az idő. Ne engedjétek például, hogy megtanulják azt, amit a Nagy Ellenség hívei és a velük egy húron pendülők tisztes iparnak és kereskedelemnek neveznek. Az annak idején segítségünkkel kidolgozott propaganda érthető reakciójaként ott most a »kapitalizmus« szót emelik piedesztálra. Ezen nem változtathatunk, de magyarázzátok meg nekik, hogy a kapitalizmus semmi más, mint a »kaparj kurta, neked is jut« és az »aki búja, maija« jóvoltunkból már nem egészen ismeretlen elveinek gátlástalan kiteljesedése. Eszükbe ne jusson, hogy a kapitalizmus emberi formájának felépítéséhez soksok tudás, szorgalom, és némi — milyen undorító szó! — erkölcs szükségeltetik. S főleg: meg ne tudják, hogy ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám 11
