Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 2. (108.) szám
A táj A tervezett dunai vízerőművek — részint az elmúlt néhány év alatt végzett tervezések következtében — csak a legszükségesebb mértékben változtatják meg a táj jellegét, sőt számos vélemény szerint, a tervpályázat eredményeként pl. Nagymarosnál, azt éppen javítják. Az ártéri erdők a cikkben nem is említett ún. vízpótló rendszer következtében nem pusztulnak el. A folyóparti települések jó részét eddig is árvédelmi gát választotta el a Dunától, és a folyót a szoros értelmében sehol senki nem veszti el szeme elől. A vízlépcsők következtében ugyanis a meglevő árvédelmi töltések magasítására alig kerül sor, mivel a vízszínek csak rövid szakaszon lesznek magasabbak a jelenlegi árvízszinteknél. A régi ártér, a mellékágak és az Öreg Duna partjának rendezése, amelyről a cikk szintén hallgat, ellenkezőleg, fejleszti a táj értékét, növeli a megközelíthetőséget és többeknek teszi lehetővé, hogy a vízi környezetet élvezzék. A Duna mint erőforrás A vízhozam és a vízsebesség éves átlagértékkel való szemléltetése rendkívül egyszerűsít, de egyidejűén megtévesztőleg hathat. A Duna medrében a vízhozam ma is és a vízlépcső elkészülése után is — az ún. Öreg Duna kereken 30 km-es szakasza kivételével — mintegy 600 és 10.000 m3 másodpercenkénti érték között változik, a víz a folyó mentén és még a keresztszelvényen belül, pontonként is időszaktól (azaz vízhozamtól) függően gyakorlatilag 0 és 3,5 m másodpercenkénti sebességgel folyik. Ezzel együtt vagy ettől függetlenül változik természetesen a Duna számos jellemzője, mint a vízállás, vízhőfok, elektromos vezetőképesség és hordaléktartalom, hogy csak a legfontosabbakat említsük. így azután mindenféle egyszerű, sematikus összehasonlítása a jelen és a jövő állapota között könnyen félrevezethet. A létesítmény beruházási költségei a mindenkori helyzetre vonatkoztathatók. Az általános infláció és a dollár árfolyam változásai az összeget befolyásolhatják, mégsem ildomos a kiszámított költségvetési összeget egyszerűen megkettőzni, azzal, hogy “valószínűleg jóval magasabb lesz.” Tulajdonképpen a szerző a 28. oldalon sajátmaga által idézett forrás szerint 53.109 Ft-ot véli indokolatlanul megkettőzendőnek, amelyet közvetetten igyekszik a jóval magasabb szintre emelni. A tervek Nem mehetünk el amellett, hogy a megvalósuló vízlépcsőrendszert 1951 óta számos változat összehasonlítása támasztja alá. A változatok összefoglaló leírása a Budapesten negyedévente megjelenő szaklap, a Vízügyi Közlemények 1983:4. számában található. A rendszer műszaki adatait illetően ugyancsak erre a számra, illetve a Londonban megjelenő International Water Power lap 86:11. számára utalok. A bírált tervekkel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet néhány mellékkörülményre, amelyek figyelembevételét a szerő mellőzte. A duankiliti és nagymarosi tározó kizárólag a Duna korábbi árvízjárta területét foglalja el és nemcsak a mai ártéri erdőket, hanem a mellékágakat is; utóbbiak ma is állandóan víz alatt vannak. Az üzemvízcsatoma egyáltalán nem valami különlegesség. A Rajna és Rhone menti vízerőműveknél szinte kivétel nélkül ilyent építettek. A műszaki megoldás megválasztásában “a két gát különböző ország fennhatósága alá tartozna” (17. old.) megállapítás semmilyen szerepet nem játszott. A cikkben végigvonuló feltételezés, hogy a hordalék “szennyezett iszap”, nem állja meg a helyét. Az osztrák vízlépcsőkön végzett megfigyelés szerint (Herzig, Nachtnebel, 1988.) a leülepedett anyagban kavicstól kezdve finom iszapig minden szemcse előfordul, természetesen bizonyos 23
