Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 2. (108.) szám
FÓRUM Starosolszky Ödön (Budapest): MI AZ IGAZSÁG A DUNA VÉDELMÉBEN? Hozzászólás Lipták Béla: “A Duna védelmében” c. cikkéhez (ITT-OTT 1988:4) Barry Commoner, a neves Egyesült Államokbeli környezetvédő többek között két törvényt állított fel: a) minden kapcsolódik minden egyébhez, b) olyan, hogy “ingyen ebéd”, nincs a környezetben (The Closing Circle, 1971). A folyami vízgazdálkodás területére alkalmazva ezt a két törvényt egyértelmű, hogy — a többcélú vízlépcsők létesítésének szerteágazó vonzatai lehetnek, amelyek részletes tanulmányozása révén lehet a várható változásokat előrebecsülni; — a folyók gazdasági célú hasznosításáért, különféle gazdasági célok érdekébe állításáért áldozatokat is kell hozni, különösen ha kedvezőtlen következményeket és másodlagos, harmadlagos hatásokat el akarunk kerülni. A kezdeti időszakban a két összefüggés túlságos egyszerűsítése gyakran támasztott kölcsönös értetlenséget a folyók hasznosításáért felelős mérnökök és a természetes környezet védelméért felelős természettudósok között. A közelmúlt és főleg az elmúlt 10 év nagy szemléletváltozást hozott mindkét táborban, amelynek hivatalos megnyilvánulásai a létesítményekkel kapcsolatos környezeti hatástanulmányok. Hazánkban az első ilyen tanulmánynak éppen a dunai vízlépcsőrendszer volt a tárgya. Az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Tájékoztatási Szervezete (UNESCO) 1968. októberében Párizsban tartott értekezlete a vízi létesítmények környezeti hatásairól jól bizonyította, hogy mindkét oldal nagy többsége megértette egymás felelősségét és a kapcsolat a mérnökök és környezetvédők között számos nagylétesítmény tervezése, építése és üzemeltetése közben sok helyen vált kifogástalanná. Természetesen akadnak konzervatív gondolkozók mindkét táborban, akik a 10-20 év előtti szemlélet alapján ítélik meg a másik fél véleményét, azaz kompromisszumra már képtelenek. így azután az 1970-es években kialakult szembenállást gyakran már teljesen indokolatlanul erőltetik. Ennek szomorú példáját látom az ITT-OTT 1988. évi 20. évf. 4. számában, Lipták Béla “A Duna védelmében” címmel megjelent cikkében. A cikket azért találom elszomorítónak, mert forrásául nem az időszerű tanulmányokat, illetve terveket és az azokat követő intézkedéseket használja fel, szemléletét bizonyos egyoldalúság jellemzi, és mert ráadásul messzemenő szembeállásra buzdít egy igaznak vélt ügy védelmében. A fáradságos munkával összeállított teijedelmes cikk számos részével lehetne vitába szállni, mivel tényként állapít meg feltételezéseket, az “előfordulhat” helyére a “biztosan bekövetkezőt” helyettesíti. Terjedelmi okból a teljességre való törekvés nélkül, a lényegesebb vitatható megállapításokat az ITT-OTT olvasóinak tisztánlátása érdekében kívánom — érthetően saját szakmám, a vízgazdálkodás oldaláról — helyre tenni a cikk tartalmának sorrendjében, bízva abban, hogy egyes vitatott kérdésekben még a szerzőt is meg tudom győzni. 22
