Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 1. (107.) szám
BESZÉLGETÉS RÁCZ SÁNDORRAL Amerikai útjának utolsó pár napját Washington, D.C.--ben töltötte Rácz Sándor. Kimerültsége és zsúfolt órái ellenére idejéből ígért a 4. számú cserkészcsapat róvereinek is, kik beszélgetés keretében szerették volna megismerni. A megbeszélt időpont után másfél órával érkezett cserkészotthonunkba Sándor bátyánk. Körülültünk heten-nyolcan egy hosszú asztalt, aminek egyik végében egy csokor rózsa virított, másik végén pedig almából, narancsból s cseresznyéből összerakott gyümölcsasztal enyhítette mindnyájunk szomjúságát. Sándor bácsi egyhangú, fáradt szavai szabályos ütemmel nyíltak energikus eszmékké, gránit erejű hitté. A következőképpen hangzott el e beszélgetése egy néhány Washington--i fiatallal, 1987. június 25-én: , — Azt mindig jó tudni a fiataloknak, hogy az, akivel éppen találkoznak honnan jön. Én a magyar hazánk közepéről jövök. A Duna-Tisza közén Izsákon töltöttem a gyermekkoromat. Ennek azért van különös jelentősége, mert ott a paraszti környezetemben szívtam magamba a hazaszeretetei. Nem különösen képzett és agyonmüvelt vagy agyonrafinált környezet volt ez, hanem egyszerű és szegény. Ott az idő mélyebben szánt, mert jobban rá van szorulva az ember, meg a gyerek a gyerekre, a pajtás a pajtásra is. — Mint gondoljátok én is tanuló voltam. Elértem oda, hogy elmehettem inasnak. Utána szerszámkészítőként szabadultam fel 1950-ben. Azóta is szerszámkészítőként dolgozom. A dátum azért fontos, mert az az a kor, amikor elindul egy esztelen pusztítás a magyar hazánkban. Az az a kor, amikor mindent irtanak a környezetünkben, ami a magyarságunk múltját, vagy jelenét jelenthetné. Ez az esztelen pusztítás váltja ki rövid időn belül, ugye 1956-ban azt a forradalmat, amit a világ azóta sem tud a teljes értékben felfogni. Nem tudják felfogni, mert a magyar forradalomban résztvevő fiatalok nem nagyobb kenyeret kiabáltak az utcán, hanem nagyobb szabadságot. Nem jobb élet reményében indítottak el harcokat, hanem a demokrácia reményében. Nem saját egyéni céljaikat akarták megvalósítani, hanem a nemzet céljait látták ők a jövőben kirajzolódni. Ezért olyan szent és nagyszerű ez az 1956-os magyar forradalom, mert nem öncélú volt, hanem a nemzet demokratikus megvalósítását tűzte ki célul. Igaz, hogy a sztálini korszak igen mélyen megsértette a magyar népet önérzetében, ezért természetes reakció volt, hogy fellázadt az egész rendszer ellen. Az egész világ csak bámult, és bámultságából nem tudott felébredni, hogy segíteni is kellene ennek a csöppnyi népnek. Ezért aztán magunkra maradtunk a harcunkban. Rövidesen leverték óriás fegyveres túlerővel. 29
