Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. (105.) szám
Gál Sándor örömmel üdvözölte Sütőt, azt hangsúlyozta, hogy az Engedjétek hozzám jönni a szavakat olvasása közben bennünk is újraépül, épülhet mindaz, ami leomlott, vagy leomolni készült. A csehszlovákiai magyarság fogyatkozását számbavevő költő maga is azt írja "Távolodók" című versében, hogy önmagukból is kitántorognak apáik szavát elfelejtik tegnapjukat rejtve rejtik a nyelvük vesztett tétovák. Az újvidéki Domokos István "Kormányeltörésben" című verse töredéknyelven, ragok, jelek, összefüggő értelem nélkül mondja el az anyanyelvéből kiesett ember törmelék-tudatát. Kányádi Sándor költészetében is jelentős helye van a nyelvnek, mint a nemzetiségi közösség megtartó eszközének. Jékely Zoltán 1936-os híres verse, ”A marosszentimrei templomban" még tíztagú gyülekezetét talált, tizenegyedik a pap volt, tizenkettedik maga az Or, de ez a pár megmaradt még százak helyett énekelt, s erős történelmi tudattal: s velünk dalolnak a padló alatt, kiket kiirtott az idő gazul. Az azóta fölgyorsított pusztulás tette ezt a verset alapművé az utóbbi évtizedben. Kányádi Sándor Jékelynek ajánlott verse, az "Egy csokor orgona mellé" már végállapotot konstatál: ledőlt a cinterem fala kövei földbe vástak védtelen áll a dombon maholnap egyes-egyedül istené lesz a templom csupán egy ajkon szól már paptalan marosszentimrén haldoklik szenczi molnár Azért könyörög Kányádi költészetében megőrzésért a veszélyeztetett anyanyelv, mert a meglévő szóból újra teremthető az élet ("Nőé bárkája felé"). Kegyetlen számvetése, a "Halottak napja Bécsben" a Szabófalvától San Eranciscóig porladó nép nevében kér oltalmat dolgainak romlása közepette az úrtól: s lenne védelmünkre hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk s önnön szégyenünkre Farkas Árpád döbbenetes látlelet-versében, a "Szivárgásban" címűben nincs remény a Csodák csodájára, az önfeltámasztásra, önmegőrzésre, mert a kegyetlen történelem: maga a nyelv alól az ezeréves, barlangfényű szókat, s a megtartó, illő igéket, mint a sav a fémet, hüs égéssel kikezdi. Ezek a vég nélkül idézhető jajkiáltások a nyelv sorsában a nemzetiségi közösségek sorsát mutatják. Az irodalom a baj kifejezésével száll szembe a tényeket 21
