Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. (105.) szám
motiváló erőkkel. A nyelv sorsa elválaszthatatlanul fonódik össze a történelemmel, a nemzeti értékek, hagyományok ügyével. A nemzeti irodalmak, éppen a veszélyeztetett területeken rendkívül erős történelmi érdeklődést mutatnak, mintha rögzíteni igyekeznének, valamiképpen átadni az időnek értékeket, hogy megőrizzék azonosságukat, jellegzetességüket. A történelmet és régi magyar kultúrát oly gazdagon asszimilálja magába az irodalom nemzettudata, hogy az egykori értékekhez azok ma legaktuálisabb üzenetét is hozzáadja. A történelmi regények, drámák és versek sokaságából ismét csak a szemléltetés végett említem meg az erdélyi Szabó Gyula négykötetes regényfolyamát, Magyari Lajos "Csorna Sándor naplója" című poémáját, mely a küzdelmes élet összegezéseként, testamentumszerűen mondja ki a közösségért felelős értelmiségi lét parancsát: Akit feldob magából a nép, az nevében akarjon nagyot. (Kit érdekelne különben Bokharában, hogy székely-magyar vagyok!) Király László "Régi mesterek" ciklusa Dózsa idézésével az egyszemélyes küzdelem kikerülhetetlenségét vallja, ha már szétzüllött a sereg, "Petőfi arca" a szabadságszeretet és áldozatvállalás győzhetetlen képeként lángol a század fölé. Farkas Árpád történelmi tárgyú versei is a pusztulás ellenében örökítenek meg értékeket. Gál Sándor szinte a felvidéki magyar értékek, hagyományok lajstromát készíti el "homok" című versében, s egyenesen kivallja, hogy mindez a pusztulásra ítéltség, emlékezetből való kitörlés miatt fáj neki. Kányádi híres "Fekete-piros" című verse a népi kultúrába menekült nemzetiségi lét legfontosabb kérdését veti föl: azt, hogy a mozdulat-ország, az ősiségből megőrzött és átörökített folklór egy közösség haláltánca csupán, vagy jövendőjének bölcsője is lehet még. A csehszlovákiai magyarság irodalmi önszemléletének rendkívül fontos része az önnön történelmének tisztázása. Nemzetiségi regények sora mutatta be a Föl d ö n f u tók. Szabadesés, Adósságtörlesztés népét: azt a nemz e t i ségi magyarságot, melyet a történelem harmadrendű állampolgárrá minősített, s ebből a helyzetből igen nehezen tud kiemelkedni. A jellegzetes magyar kisebbségi sors Tőzsér Árpád és Grendel Lajos műveiben kiszélesült, közép-kelet-európai összefüggések és hasonlóságok párhuzamában jelenik meg. A nyelv és a történelem gondja természetesen a legégetőbb mai problémája a nemzetiségnek, hiszen mindkét területen önnön megcsonkítottságát veheti számba, s jövendőjét a realitás jegyében kényszerül kétségesnek ítélni. Ezért erősödött föl az irodalom nemzettudatában is a sajátosság méltóságának az igénye és követelménye. Kiformálódott az a szemlélet, amelyik a tűrhetetlenség okán a szembenézést választja: csupa szembenállás, csupa mégis Farkas Árpád, Király László, Kányádi költészete. De szinte az egész nemzetiségi irodalom az egyenlő emberi esélyekért küzd. Dobos László regénye, az Egy szál ingben éppúgy megtagadja a bakatörténeimet, s éppúgy maga akarja irányítani a sorsát, mint ahogy a maga szuverenitására hivatkozik Székely János "Caligula helytartója" című drámájában az önkénnyel szembeszegülő nép vagy Sütő András drámájában Káin, aki visszautasítja a történelmi bűnösség, az Édenből kiűzetés mítoszát és annak fals magyarázatát, s fölemelt fővel tudni akarja a dolgok okát és értelmét, mert: "Ha porból lettünk is: emberként meg nem maradhatunk az alázat porában". 28
