Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. (105.) szám
Bevallom, viszolygok az ilyen kopogó közhelyektől. El is hagyom őket. Pusztán valami logikai rendet szerettem volna érzékeltetni velük. Valami olyasmi törvényt, hogy ha a nemzetet leromboló államot a koalíció szétverése és 56 leverése után felülről kényszerítették ránk nagyhatalmi és kishatalmi erők, a nemzetet most nekünk alulról kell létrehoznunk. A föladat ritkán volt ilyen nehéz. Mert a magyarság ritkán volt ilyen levert helyzetben. Az ország a közgazdászok beszámolói szerint csődhelyzetben van. Eladósodott. Minden magyar állampolgár, beleértve a ma született csecsemőt is, ezerhétszáz dollárral tartozik ilyen-olyan kapitalista banknak. A rohamosan növekvő tartozás súlyát akkor mérhetjük föl a maga teljességében, ha tudjuk, hogy egy magyar állampolgár havi átlagkeresete -- hivatalos átszámításban — száz dollár. A létminimum ennél is kevesebb. A kormány tehát a jövő számlájára uralkodik, mi pedig a jövő terhére élünk. De arra is hogyan? Nem sorolom el az öngyilkosok, az alkoholisták, a javakorukban meghalok adatait. Sem a tragikus népesség fogyásét. Mindnyájan ismerjük ezeket az adatokat. Az okaiból azonban jóval kevesebbet fogalmaztunk meg eddig, mint amennyi a tisztánlátásunkhoz szükséges volna. Ha sietve is, fogalmazzunk meg belőle legalább egy gondolatsort. A Kádár kormánynak ötvenhét táján számolnia kellett azzal, hogy a magyarságot nem tudja egykönnyen hívévé tenni. Különösen nem erőszakkal. Elkezdte tehát finoman "lekenyerezni". Figyelmét erőteljesen egy irányba: a gazdasági megerősödés irányába fordította. A javuló életföltételek felé. Szüksége volt erre az országnak? Föltétlenül. Ezt a szándékot nem tagadhatjuk meg a hatalomtól. De a módszert, amellyel hozzáfogott, kezdettől fogva tisztátalan alku szelleme lengte körül. A kormány kimondatlanul is kimondva arra kényszerítette az állampolgárt: ha a politizálás kényes dimenzióit átengedi neki, cserébe jólétet nyerhet. Aki azonban lemond önmaga teljességéről, lemond a másik emberről is. Lemond a gondolkodásról, az együttérzésről, a társadalom írott vagy íratlan erkölcseiről. A politizálásról való lemondás így vezetett el az ország kiábrándító atomiz ál tságáig. A szabadabb gazdasági választások és vállalkozások pedig még tovább fokozták ezt az atomizálódást. Negyedszázad alatt odahaza mindenki a maga kényszerű közgazdásza, kereskedője, fekete fuvarosa lett. Sőt, még a sztrájkjait is maga szervezte meg egyénileg, ha már tilos volt hivatalosan, úgy, hogy a munkahelyén csak tessék-lássék módon dolgozott, mert erejét a második gazdaság működtetésére őrizte. A második gazdaság -- a beléömlesztett erő és lelemény révén -- dinamizálta ugyan a szocializmust, de a korrupciót is elbokrosította. Nem az ügyesség, hanem az átverés, a szabad rab 1 ás hősiessége jelent meg új mozzanatként a társadalomban. Közvagyon s nemzeti erő még tán a sokat kárhoztatott arisztokrácia kezén se folyt úgy szét, ming az "új osztály", az új ügyeskedők és a "válogatott maszekok" kezén. A gyakorlatiasan gondolkodó közgazdászok és politikusok időnként azzal vigasztalták a szörnyü1 köd őket, hogy a kézen-közön s a láthatatlan csatornákon szétfolyt értékek ottmaradnak az országban. Bel eépülnek a házakba, a telkekbe, a kiegészítő gazdaságok jól működő szervezetébe. Ha a folyamatot csupán közgazdasági szemmel nézhetnénk, valahogy tán — az anyag megmaradásának elve alapján -- még el is fogadhatnánk az érvelést. De nem lehetünk csak közgazdászok! Mert ha minden rendjén történt, vagy — mondjuk -- elfogadhatóan -- vajon, mitől gyöngült le oly mértékben -- hitben, becsület-érzésben és jövő iránti bizalmában -- a magyarság? A vidám barakkban 19
