Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
ELMÉLKEDÉS Ludányi András (Ada, Ohio): Március Idusán Elválaszthatatlan jövőnk és ifjúságunk (elhangzott március 22-én a detroiti magyar amerikai kulturközpontban az 1848-as Magyar Szabadságharc emlékünnepségén) Kedves hölgyeim és uraim, magyar testvéreim. Elsősorban köszönöm szépen a kedves meghívást és a szép méltatást, bemutatást. Bár már volt alkalmam olykorolykor eljönni Detroitba, igazán ez az első alkalom, hogy előadást tarthatok detroiti magyar közösség számára. Örülök az alkalomnak, és hogy épp március 15-ét ünnepelhetjük együtt pár nap csúszással. Ez az ünnep azért különlegesen kedves számomra, és gondolom számotokra is, mert benne rejlik mind az a remény ami a magyar jobb sorsot, szebb jövőt idézi elénk. Reményteljes, bátor, büszke és dacos hangulatot foglal magába. Az új kezdést, a számybontást, a kiállást, a próbatételt sűríti egybe élményeink, emlékeink, és érzelmeink szűrőjén keresztül! 139 évvel ezelőtt szavalta el Petőfi Sándor a Pilvaxban a Talpra magyart. Ez az esemény szimbolizálja a magyar szabadságharc kirobbanását — és modern történelmünk zászlóbontását. Azóta minden március 15-én emlékezünk, ... és ünnepelünk. Én most eltérek a megszokott márciusi szónoklatoktól annyiban, hogy nem a múlt dicsőségéről fogok beszélni, hanem a jelen generáció feladatairól és a jövő lehetőségeiről. Úgy érzem ezzel az ünnep értelmét jobban tudom szolgálni, mert nem csupán megemlékezésben veszünk részt, hanem így magának a márciusi eszméknek a valóraváltásának szenteljük szavainkat, gondolatainkat, és remélhetőleg, a belőlük származó tetteinket is. Amint mondottam, március 15-e az új kezdés, a remény ünnepe. Ezáltal amegújhodás és a fiatalság ünnepe is egybekötve. Mert a jövő a fiatal generáció-é, azé amely bennünket követ az élet színpadjára. Ugyanakkor a fordítottja is igaz, fiatalság nélkül nincs nemzeti jövőnk. Nekünk tehát a legégetőbb feladatunk ennek a fiatal generációnak tovább adni március 15-ének eszméit, a szabadság és a nemzeti függetlenség rég óhajtott és nagyértékű céljait. Ez a feladat az amelyiknek elvégzésében legtöbb a mulasztás, a veszteség és a lelkiismeret furdalás. (Tisztelet a kivételeknek!) Nem a múlt kudarcain akarok most rágódni, mert annak nincs semmi értelme. Nem is a most elvonuló generációt akarom szapulni mulasztásaiért vagy bűneiért. Csak magukat a hibákat és elmulasztott alkalmakat akarom összegezni, hogy ezeknek ismeretében, ne legyünk mi is akarva, akaratlanul, tudva, tudatlanul követői olyan megszokott viselkedésnek ami ugyanazokba a zsákutcákba torkol mint amibe elődeink tévedtek. Olyan zsákutcákba —viselkedési szempontból — melyből lehetetlen volt utódokat regrutálni. Mert maga a példa amit nyújtottak — elrettentő hatással volt a következő generációra. Mi volt ez a példa — amely sajnos megmételyezte a következő generációt, és megakadályozta a folytonosságot. Aki olvasója az ITT-OTT cimű folyóiratnak az már biztos ismeri az "emigráns" viselkedési modelt. Erről évek óta írunk. Mindenesetre, körülbelül 1950-től kezdve a külföldi magyarság életében főleg emigráns magyarok voltak a szóvivők. Jelegzetességük az állandó politizálás, az ellenzéki beállí-7
