Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
tottság volt! — és talán naég ma is az! Az nemigráns"-é az olyan lelki beállítottság amit a jelen Magyarország politikai vezetői hozták létre — tehát a kommunisták — amikor sokakat kényszerítettek hazájuk elhagyására, akár 1945-ben, akár 1948-ban, akár 1957-ben. Mint ilyen számüzöttek, természetesen erősen anti-kommunisták és rendszer-ellenesek. Ez önmagában nem is baj — a probléma ott következik, hogy az életüket leszűkítette és minden másra is rányomta a bélyeget. Nekik a kulturális fennmaradás szolgálata önmagában nem életcél, céljuk Magyarország "felszabadítása" — még akkor is ha ennek érdekében nem tehetnek olyasmit, ami eme céljukat a megvalósuláshoz közelebb hozná. Ez a cél állandó frusztráció és keserűségnek lett az okozója, és így sok boldogtalan ember szélmalom harcának az eredményezője. Szívvel, lélekkel, rengeteg energiával folytatják a küzdelmet a budapesti rendszer ellen. De viszont — mivel a világ hatalmi egyensúlya, a hivatalos amerikai külpolitika, és sokan a külföldre szakadt magyarok közül, nem támogatják küzdelmüket, egy kudarc követi a másikat. Ez tovább fokozza a keserűséget és az elszigetelődést. Egymáshoz és egymásnak tartanak előadásokat és gyűléseket, ami azt eredményezi, hogy öncélú szervezősdibe süllyed az emigráns politikai élet. Több a torzsalkodás egymással mint a Kádár kormánnyal. Más következményei is vannak az ilyen szervezősdinek— elsősorban hangzatos magyarkodás és rengeteg szimbólikus felháborodás — memorandumozás és cikkezés, főleg azok ellen akik nem értenek egyet ezzel a meddő politizálással. És ennek a fő következménye, hogy a fiatalok kiábrándulnak a magyarságból. Megcsömörülnek a sok veszekedéstől és a szólamok puffogtatásától. De az emigráció, talán ezt nem is veszi észre... mert fő gondja nem az utánpótlás biztosítása. Mert egy generációban gondolkodnak csupán — és valószínűleg ezért is mellőzik a fiatalok megnyerését. Ahol fiatalokat sikerül ideiglenesen bekapcsolni munkájukba— táncmulatságokon és bálrendezvényeken keresztül, ott is inkább csak kirakat szerep, "token" képviseletet kapnak csupán. (Ismét mondom, tisztelet a kivételnek!) Komoly foglalkoztatást nem képesek rendezni számukra! így állandóan és elképesztő arányokban esik vissza azoknak a száma, akik hajlandóak magyar munkát vállalni a fiatalabb nemzedék soraiból. Ehhez az amerikai és kanadai környezet is hozzájárul. Elsősorban abban, hogy nagy arányban lecsapolja a tehetséges fiatalokat az által, hogy még nagyon fiatalon megszünteti függésüket szüleiktől. A középiskola befejezése után elkerülnek az szülői befolyástól, sokszor nagy távolságra a szülői háztól és a magyar-lakta településektől. Az amerikai és kanadai társadalmi és gazdasági élet szisztematikusan szétszórja a legtehetségesebbeket, először a főiskolai és egyetemi tanulmányaikon keresztül, olykor katonai kötelezettségeikkel, aztán pedig az állásaik és anyagi lehetőségeik versenyével. Ha egyszer elkezdik a "dollár hajszát" ("chase the almighty dollar" ahogy szokták mondani), minden más másodlagos kérdéssé válik. Azért is, mert a gazdasági élet, a fogyasztásra alapozott, hirdetések ömlesztésével, főleg a fiatal — karrierjüket kezdő — embereket viszik az adósságba. Aki ebben nyakig belekerül az szintén nem talál időt a magyar munkára. Azért sem, mert a gazdasági nyúzás után menekülni akar a szórakozásba! Magyar sorskérdések pedig nem szórakoztatók — hanem időt, munkát igénylőek. De ezzel ellentétben annál több a limonádé, vagy szappan ("soap opera") amit elénk tálal a média. Olcsó és ismét ömlesztett szórakoztatással segíti elfelejtetni vele az igazi életet, a "problémákat," és a "magyar dolgokat. " Ha nem a "szappan opera" a műfaja, akkor meg menekülhet a sport kultikus ünneplésébe — ami szintén ömlesztve, árasztva hatol lakásába a TV képernyőjén át. Munkahelyén kívül 8
