Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 3. (105.) szám

munkatársai közé. Csikágó így némi elégtételt kapott, s ennek én legalábbis örülök.

Vitányi Ivánnal azóta nem találkoztam, levelet se váltottunk. Cikkem megjelenése — egyébként a névtelen fordító kitűnő munkát végzett! — annyira váratlanul ért, hogy először azt hittem, félreértésről van szó.

Ennyi a magyarázat és sok is, de van, akinek nem elég. Az is kell, hogy - - ha már nem adtam kéziratot a Mozgó Világ-nak, vagy adtam ugyan, de nem spéciéi annak —, tiltakozzam, hogy nevemet tudtom és beleegyezésem nélkül a lap "rehabilitálására", "soraink bomlasztására” használták fel. (ök. Hogy ez a magyarországi vonatkozásban oly könnyedén odabiggyesztett többesszám pontosan kiket jelent, mint annyi más esetben, most sem tudom. Vitányit? A főszerkesztőt? Kettejüket? Csak nem a rendszert? Csaknem a rendszert?) De mit gyerekeskedünk? Én Vitányi Ivánnak carte blanche-ot adtam, tegyen a cikkel, amit jónak lát. S hogy ő, komoly, korrekt úriember létére azért kérte volna el kéziratomat, hogy közlésével elfogadhatóbbá tetesse nemszeretői szemében a Mozgó Világ-ot, vagy elfogadhatatlanabbá Éltetőt, általa pedig ... de nem folytatom, édes jó istenem, én ilyet nem is vagyok képes kigondolni. A paranoiában nem osztozom. (Mégkevésbé a pestfalvi felvég rosszmájú pletykavilágában. Minél tovább ismerkedem vele, egyre inkább az az érzésem, hogy sokminden, ami egészen távolról, innen, s egészen közelről, onnan, elvi, eszmei kérdésnek fest, személyi szimpátiák s antipátiák szövevényének vetülete csupán.)

Fenti hipotézis helyébe hadd állítsak másikat, amely azért valószínűbb, mert egyszerűbb. Vitányi Iván nem a Mozgó Világ-ra gondolt amikor a kéziratot elkérte, de mire Bloomingtonból távozott, úgy érezte, a csikágői riport által megbántottak valamilyen jóvátételt érdemelnek. Megerősödhetett benne ez az érzés Csikágó-i látogatása alatt. Erre vall kitűnő esszéjének, a "Változatok amerikaiakra és magyarokra" címűnek egyik része, melyben cáfolja azt, amit a szóban forgó riport írt egyesekről, s melyet aztán valóban a Mozgó Világ-nak szánt, helyesen s korrektül, hiszen a merényletet ott követték el. Nos, az én szövegem az övé mellé kívánkozott. Oda kívánkozott, többek között, ugyancsak fordításban. Lukács János (John Lukacs) gyönyörű írása Krúdyról, ami a New Yorker 1986. dec. l.-i számában jelent meg, s amit Vitányi Iván Bloomingtonban olvasott (hosszan megvitattuk). Ez az anyag, s még egy-két amerikai, külföldi magyar vonatkozású cikk, s megvolt a júliusi számnak a fele, méghozzá nagyon jó összeállításban.

Abban, hogy a Mozgó Világ szerkesztőit annak idején leváltották. Vitányi Ivánnak aligha lehetett része (ezzel ugyanis senkise vádolja). Arról a beavatkozásról megvolt s megvan a véleményem, de nem fogok miatta a végtelenségig duzzogni, mert annak semmi értelme nincsen. Annak viszont örülök, ha a Mozgó Világ ma jobb, mint tegnap volt, különösen, ha a mi érzékenységünkre is tekintettel lesz ezután. (Csak a verseit szelektálná jobb ízléssel.) Már az is pozitívum, ha egy esetleg gyenge szám helyett egy jó megjelenhetett. Ha ez bűn, akkor cseppet se bánom cinkosságomat; bár minden magyarországi lap merne hasonló bűnöket elkövetni, magamfajta nyugati magyar bűntársak segítségével!—éji

5