Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. (106.) szám
HUNGARICA AMERICANA Éltető J. Lajos (Portland, OR): KETTŐS KÖTÉS [A bloomingtoni angol-nyelvű előadás magyar fordítása. Megjelent a budapesti Mozgó Világ 1987. júliusi számában. L. ITT-OTT 20:3, 4. Jegyzetek a szerzőéi.] Amikor először olvastam Sinor professzor kedves meghívóját erre a konferenciára, kissé tanácstalan voltam, hogyan is szólhatnék hozzá a témához — "A politikai és állampolgári nevelés Magyarországon és az Egyesült Államokban: összehasonlító tanulmány" —, hiszen első reakcióm az volt, hogy összehasonlításra nincs mód, kivéve, ha a kérdésnek csak nagyon körülhatárolt és szigorúan értelmezett részeit vizsgáljuk, amihez viszont semmi kedvem. A professzor utolsó — s mintegy utóiratnak tekinthető — mondata azonban felbátorított: az én részvételem különösen érdekes lenne, írta, mivel neveltetésemben — feltehetőleg politikai és állampolgári neveltetésemben is — rendkívül erős volt a szülői hatás. Ekképpen tehát indokoltnak látszott, hogy olyasmiről szóljak, amit eddig ritkán említettem a nyilvánosság előtt, tudós fórumon pedig még sohasem: saját életemről és tapasztalataimról, mint két nyelvet beszélő, két kultúrához kötődő magyar származású amerikai. Hadd tegyem hozzá, hogy a meghívást nem fogadtam volna el — és bizonyára Sinor professzor sem így fogalmazza —, ha tapasztalataim egyedülállóak volnának. Mások, még az itt helyet foglalók között is, hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek, csakúgy, mint — mutatis mutandis — az a sok ezer amerikai, aki a "származású" elé ugyanilyen vagy más jelzőt tesz. Sinor professzorral egy ideje már ismerjük egymást, és jó néhányszor elbeszélgettünk magyarul, amikor pár esztendeje sikerült őt első ízben rábírnom, hogy vegyen részt az ohioi Lake Hope-ban a Magyar Baráti Társaság1 (Hungarian Commmunion of Friends) évi közgyűlésén,2 melynek egyhetes programja előadásokból és vitákból áll, természetesen magyarul. Vasárnapi megnyitó beszédemet követő megjegyzését sohasem felejtem el: "Ti így tudtok magyarul?" — kérdezte őszinte csodálkozással. Nem is annyira a szavai, mint inkább a bennem támadt érzések teszik emlékezetessé számomra ezt a kis epizódot: egyegy másodpercig szinte sértve éreztem magamat. Azután ugyanilyen gyorsan meg is bocsátottam, mert eszembe jutott, hogy hiszen ő tudja: nem jártam magyar iskolába, hétéves koromban hagytam el Magyarországot, és azóta mindent együttvéve sem töltöttem ott többet egy hónapnál. Ezért számít — divatos szakkifejezéssel élve — nyelvi kompetenciám, ha nem is egyedülállónak, mindenesetre rendkívülinek. Amennyiben a jelenségre egyáltalán van magyarázat, úgy annak a háttérből kell kiindulnia. Az én "politikai és állampolgári" neveltetésem a nagyapám térdén kezdődött, aki 1853-ban született, és Ferenc Józsefet — nem a császárt, a királyt — szolgálta a Balkánon; és az apámén, aki Ferenc Józsefet és Károlyt — a császárokat és királyokat — szolgálta a K.u.K. hadseregben Galíciában, Albániában és az olaszországi Piave mentén. Azután a háború után köztisztviselő lett, és Magyarországot szolgálta, míg a következő háború vége felé, 1945. március 23-án át nem léptük az országhatárt, hogy hét héten kéresztül a Harmadik Birodalom vendégszeretetét élvezzük, jobbára marhavagonokban. Ekkorra már politikai és állampolgári neveltetésem, amelyben 1. A fordító nem ismeri az MBK-t, nevét angolból így értelmezte. 2. Szemináriumán, magyar hetén 34
