Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 2. szám
Több magyar irodalom volna tehát? Magyarországi, romániai, szlovákiai, jugoszláviai, kárpát-ukrajnai és nyugati irodalmakkal kellene számolnunk7 Igencsak eltérőek a válaszok. Tudjuk, van ország, ahol már nem is magyar irodalomnak, inkább “magyarnyelvű román irodalomnak“ nevezik azt az irodalmi kultúrát, amelyet Sütő András, Balogh Edgár és Kányádi Sándor teremt. Mintha egy elnevezéssel, akár egy elnöki dekrétummal meg lehetne változtatni egy irodalom nyelvét és lelkét, emberi lényegét. Ugyanolyan ostobaság ez, mint átírni a történelmet, átkeresztelni a régészeti leleteket, megváltoztatni a temetők arculatát: a századunkban oly módszeresen terjedő' abszurd hatalmi fogások közé tartozik. De ne törődjünk az abszurditással, nézzük inkább irodalmunkat, s tegyük fel ismét a kérdést: hány magyar irodalom létezik? Meggyőződésem szerint egyetlenegy, mint ahogy egyetlen magyar nemzet él a történelemben, habár ennek a nemzetnek a határoktól lemetszett részeit nemzetiségeknek, az idegenbe sodródott tagjait diaszpórának nevezik. Illyés Gyula is "ötágú sípról" beszélt, nem öt sípról, hanem egyről, amelynek öt ága van. Él ez a meggyőződés a magyarországi, a nemzetiségi és a nyugati magyar irodalom köreiben is. A magyar nemzetiségi irodalmak, hacsak törekvéseiket nem korlátozza külső erő, mindig is igyekeztek szoros közösségben dolgozni az "anyaország" irodalmával. Ezt tanúsítja ezeknek az irodalmaknak a története. A romániai magyar irodalom képviselői 192B-ban az Erdélyi Helikon ankétjén tettek hitelt emellett a szoros közösség mellett, a szlovákiai magyar írás c. folyóirat 1932-ben írott szerkesztői beköszöntője pedig arra az értékre figyelmeztetett, amelyet a nemzetiségi irodalom jelent a nemzeti, az egyetemes magyar irodalom számára: "tervezzük — a kiforrt új kisebbségi életforma a magyarság egyeteme számára is óhajtott és követett példa legyen, amely új alapokkal erősítse meg az összmagyarság életét is" A magyar nemzetiségi irodalmakat azonban nemcsak elvi deklarációk fűzték a nemzeti irodalom egészéhez, hanem fejlődésük egész menete is. A pontos megfigyelések azt igazolják, hogy a nemzetiségi irodalmak irányzatainak, mozgalmainak és poétikai változásainak története szinte párhuzamosan halad a hazai irodalom eszme- és poétikatörténeti alakulásával. A huszas évek avantgarde áramlatai és újrealista vállalkozásai éppúgy párhuzamosan jelennek meg a hazai és a nemzetiségi irodalomban, mint a harmincas évek népi törekvései, költői mitologizmusa és intellektualizmusa vagy "valóságirodalmának" dokumentarista áramlata. Irodalomtörténeti tény, hogy a szomszédos országokban élő nemzetiségi irodalmakat sokkal több szál fűzte a nemzeti irodalom fejlődéséhez, mint a velük egyazon országban fejlődő “többségi" nemzet irodalmához. A többségi irodalmakkal kialakult kapcsolatok jórészt művelődéspolitikai jellegűek 13
