Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 2. szám
voltak, a nemzetiségi kultúrák "híd“ szerepét valósították meg, ezek az irányzat- és poétikatörténeti kapcsolatok voltaképpen beilleszthetők a kelet-középeurópai irodalmak általánosabb fejlődéstörténeti hasonlóságának keretei közé. A magyar irodalom — vállalt hagyományai, nemzeti tudata és esztétikai értékrendje értelmében — egységes szellemi entitás, ennek a szellemi entitásnak azonban több Központja, több történetileg kialakult intézményrendszere van. A magyar nemzeti irodalom struktúrája ennek következtében sajátos irodalmi "respublicára" hasonlít: ebben a "köztársaságban" a hazai irodalom mellett el nem hanyagolható szerepe van a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai, a kárpátaljai, illetve a nyugat-európai és tengerentúli magyar irodalomnak. Ennek az irodalmi "respublicának" az egység és a különbözés a lényegi tulajdonágai: egység az irodalom nyelvi, etnikai, történelmi és kulturális sajátosságaiban, különbözés társadalmi feltételeiben, konkrét nemzetiségi feladataiban. Mindez megváltoztatta a magyar nemzetiségi irodalmak identitás-tudatát: ennek az újszerű identitásnak a meghatározását végezte el az irodalmi életben közkeletű "kettős kötődés" elmélete. Mint tudjuk, ez az elmélet a nemzetiségi irodalmak etnikai-nyelvi-kulturális, valamint állampolgári-társadalmi kötődését tételezi. A "kettős Kötődés" elmélete ugyanakkor, véleményem szerint, nem alakítja át radikális módon ezeknek az irodalmaknak "ontológiai" lényegét, azaz nem zárja ki őket a magyar irodalomból, s nem helyezi át őket más nemzeti irodalmak kereteibe. Ha az irodalmat, Roland Barthes-hoz hasonlóan egyrészt úgy tekintjük, mint intézményt, másrészt mint művet, a magyar nemzetiségi irodalmak irodalomtörténeti elhelyezése is kettős lehet: mint intézmény a maga különleges helyzetének megfelelően működik, autonómiára törekszik, s amilyen mértékben a nemzetiségpolitikai gyakorlat ezt lehetővé teszi, mint sajátos kulturális autonómia kíván beilleszkedni a szomszédos országok irodalmának intézményes szerkezetébe; mint mű, pontosabban mint müvek esztétikai és történeti rendszere viszont a magyar irodalom szerves részét alkotja. Azt hiszem, mostanában az egység gondolatát, a nemzeti és szellemi összetartozás ügyét kell előtérbe állítanunk, már csak azért is, mert ez a gondolat és ez az ügy védelemre szorul. A mi felelősségünk sem kisebb, mint a reformkori vagy a Trianon utáni irodalomalapítóké volt valamikor. "Előttünk egy nemzetnek sorsa áll" — mondhatjuk Vörösmartyval, annak is tudatában, hogy a magyarság számára a nemzet és a nemzeti irodalom fogalma mindig szorosan összetartozott.----141T
