Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)
1984 / 2. szám
1 zatán át való lehorváthnézás átöröklődött és ezért olyan nehéz ma a Mrs. Horváth megfelelő magyar fordítását megtalálni, ugyanazzal az ízzel és tudattartalommal, mint amit angolban jelent. Ennek a szelektív, megkülönböztető köszöntésnek csökevényes formáit ma is megtaláljuk az amerikai magyar életben. Úgyszólván kizárólag a 45-48- as emigrációs réteg tagjai, a hajdani dipik használják. De a három nagy kivándorló réteg - a zselléri-kisparaszti eredetű kitántorgottak (a „régi magyarok“), a 45-48-as, nagy tömegükben „úriember“ dipik és az 56-os menekültek közül - egyedül a 45-48- asok azok, akik egy életeszmény (az úriember) köré felépített minden kis részletében kidolgozott illemrendszer íratlan kódexét hozták magukkal. Ez a kódex a demokratikus amerikai életben használhatatlan. A „kitántorgott milliók” a század fordulóján, majd Trianon után, a társadalmi skála legalacsonyabb fokairól jőve, nemcsak az anyagi nyomorúság, hanem a társadalmi kiközösítés bélyegét is hordozták. Ők csak a megalázottság kódexét ismerték és ezt gyorsan és hálásan felcserélték a „miszterek” és „misziszek” egyszerű és emberséges illemtanával. Az ötvenhatosok kódex nélkül jöttek, a politikai elnyomás, az üldöztetés keserű emlékével a szívükben. Jelentékeny részük tudatosan és azonnal fejest ugrott az amerikai asszimilációba. Nem jelentéktelen hányaduk az amerikai egyetemi élet mesterkélt és raffinált státus-szimbólumaiban találja meg látszólagos boldogulását. Ők ma szuper-WASP-ok (White Anglo-Saxson Protestant), a befogadottak, a „parvenük” fanatizmusának jegyeivel. Ez a réteg mindent elkövet, hogy az angolt masszacsusszetszi affektálással beszélje, titkon azt remélve, hogy így yankeenek és nem honky-nak nézik egyetemi körökben. Egy töredékük megszállta az emigráció politikai posztjait. Javarészük azonban elfelejtette, hogy 56 a külvárosok forradalma volt, a srácoké, a melósoké. A külföldi magyar illem-vákuumban ezért jobb híján, átvette a 45-ösök maradi formuláit. Csoda-e hát, ha a 25 éves évfordulón a szabadságharcos költő ilyen keserű szavakat ír le: Én 56 forradalmára vagyok az elszánt halált megvető harcos aki utolsó töltényéig kitartott, aki helyett Nyugaton mások írnak történelmet, (gondosan kiszűrve minden mellékzöngét) mások adnak ki emlékiratokat, mások tömörülnek szabadságharcos egyletekbe, mások harsognak ünnepi szónoklatokat is, mások írnak verseket, cikkeket, megható gyászos elbeszéléseket. Én vagyok, aki helyett 56-ra hivatkozva más tartja mindig a markát! Én 56 forradalmára vagyok a becsapott, kedvét szegett harcos aki véres fejjel Nyugatra tántorgott, aki helyett 25 éve más jártatja a pofáját . . . (Máté Imre: Huszonöt év után) Jóleső érzés az úriemberivé áthamisított, 25 év alatt az emigrációban felismerhetetlenné átmázolt 56-os forradalom ilyen friss, forradalmi hangját hallani ma! Mintha a kövezetről, kopott, véres kabátok alól feltámadtak volna a pesti srácok, hogy kiverjék a kufárokat a templomból. 23
