Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 3. szám
i TÉKOZLÓ (részlet) Ezrediziglen e földbe gyökerezve, fajtám önkénytelen szava, Jött-ment grófot, fürge izmaélitát lenéző legátus az örök eklézsián. Jogom van, szólván szivemből hozzátok, megfeddni az újszülötteket, Kiprédikálni a késlő halottat, figyelmeztetni a gazdát, erény útjára vezetni a hajadont, Kinek méhében csodálkozó arccal vár a kisded. Zsellérek fia vagyok én, az vagyok, sose szégyenlettem, bennem forr örökre mit emiatt nyeltem, A visszafolyton hang erjedő melege nyílt abban a csókban, mely életem adta, az ég szívemben, Igen! ez a félszeg mosoly az arcomon a vázáttörő cselédlány kezének ijedt rebbenése S e pillantás a szolga rossz leselkedése, ki hátulról vágja urába a kést. Egy költő szól itten népének nevében! kérdezetlenül bár, De ő tudja, szava a szél alatt hajló kalászok élő zsinatjából szakadt. Egy elnyugvó zsellér-falu lehébe nyújtja kezét és úgy esküszik holtodra, bitor Elnyomatás! Tüze, úgy érzi, a földből futott fel szárnyasuk szívébe. Sorsa soha nem vihette olyan magosra, hogy az ősök és a társak kínját, mint megunt csomagot, az útfélen hagyhatta volna. A leglehetetlenebb szituációkban is ők ugranak a fókuszba, s tartanak igényt figyelmére. Egy kellemesnek indult sétahajózásról ezt írja: NEM MENEKÜLHETSZ Lenéztünk a hajógépházba, ahol a dugattyúk között a fűtők futkostak pucéran s vörösen, mint az ördögök; a forró lég mintha valóban pokolból zúdult volna ki — Micsoda munka!. . . ,,Megszokták már”, szólt könnyedén mellettem valaki. Megszokták? — Meg tudtad te szokni — (volt benne részed) — a kapát? Emlékszel? Emlékezz apádra! mit szokott ő meg? A halált! Sorsa derekán mit szokik meg mind-mind — (hisz tudod) — a szegény? Kínlódva jártam föl-alá már a hajó lüktető födélzetén. — Bolond vagy — sziszegtem magamban. — Áruló! az vagy, semmi más! csattan egy másik hang szívemben s tagolta egyre rá a dohogás. — Áruló! Hazug! Nyomorult vagy! Lapuló bérenc!... — Ha megint alul kerülnél, a fűtőkhöz: megszöknöd azt a fojtást, azt a kínt? . . . A korlátnak dőlve vívódtam s úgy éreztem, mintha apám fűtene lent, mint rég fűtött is napszámra a gróf birtokán. Mintha apám és minden ősöm dohogott volna ott alant, jajongott volna föl a sírból, — Verte a rengő padló talpamat. 14
