Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
is benne. De bizony nemigen hittek Jánosnak, erre utal keserű megjegyzése; "Én a kiáltó hangja vagyok a pusztában, "vagyis ott, ahol senki sem hallja. S az evangélium arra is választ ad talán, hogy miért. Jánosnak nem volt ugyanis az emberek szemében megfelelő rangja, tekintélye. Nem volt sem pap, sem lévita, sem farizeus, de még prófétának sem mondhatta magát. Ezért a türelmetlen kérdések; "Ki vagy te?" "Minek mondod magad?" S hogy jössz ahhoz, hogy keresztelsz, ha senki se vagy? Az igazságot nem akarták a keményszívű zsidók meghallgatni, s mint tudjuk, később ezüsttálcán tálalták fel János fejét Heródiásnak. De Izrael ekkor idegen, római elnyomás alatt senyvedt. Megváltását isteni csodától várta ugyan, de nem Jánost s nem Jézust kívánt magának a nép, hanem olyan messiást, aki mint bosszúálló bajnok, a nemzeti isten oltalma alatt győzelemre vezeti a nemzetet a külföldi zsarnokság ellen. Az isteni bölcsesség azonban mást rendelt. Nemcsak a zsidóknak — nekünk is. A honfoglalás után a magyarság hetven esztendeig harcban állt a szomszédos birodalmakkal, s végre elgyengült, belefáradt a háborúskodásba, mellyel sikeresen kivívta létjogosultságát a Kárpát-medencében. És ekkor — és ennek több, mint ezer éve már — Géza fejedelem isteni sugallatra — mint az szentlegendáinkban olvasható — "háza népével együtt hitt és megkeresztelkedett, megfogadván, hogy minden uralma alá vetett alattvalóját a keresztény hit szolgálatába állítja" (Hartvik, 2). Mint János, bár más eszközökkel, Géza is az Űr útját egyengette — harcias népünk azonban őt sem hallgatta meg. Fellázadtak ellene, belháborákkal pusztították az országot, nem becsülték Gézában a béke bajnokát. Az elkeseredett vezért így vigasztalta egy látomásban az Űr angyala; "Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz .... Tőled származik a születendő fiú, kire az Űr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. O az Űrtói választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni.” Szent Istvánnak valóban sikerült véghezvinni azt, amit apja megálmodott: keresztény néppé, modern, európai nemzetté tenni a magyart. De bár a szándék kétségtelenül békés volt, neki sem ment mindez egészen békével; népe nem fogadta könnyen a hittérítést, s bizony sokáig tartott, míg megtanulta Jézust várni és követni. Még ma is vannak sokan magyarok, akik számára annyi csupán a Jézusról szóló örömhír, minta "kiál tó hangja a pusztában." Gondoljunk pl. azokra, akik vérrel és vassal szeretnék felszabadíttatni az ősi magyar földet az idegen zsarnokság alól, s mint hajdan a zsidók, bosszúálló messiásokról álmodoznak. De ők nemcsak a Szentírás tanítását nem hallják, nem tanultak semmit a magyar történelemből, sorsból sem, melyben bűneink miatt egy ezredéve fényit minket az Isten. Mi közben, akik itt ma egybegyűltünk, Jézust s karácsonyt várunk. Lélekben egyek vagyunk ebben mindazokkal a testvéreinkkel szerte a nagyvilágban, de ott is, magyar földön, akik velünk együtt virrasztanak. De egyek vagyunk minden Jézust-váró, Jézust-sóvárgó embertársunkkal is, akik velünk együtt egyengetik az Űr útját az emberek szívébe, s százféle nyelven rebegik csöndes kórusban, velünk; "Jöjj el, Uram Jézus!" — 7
