Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám
Én persze olvastam, át is éltem a "Halál-tó felett", "Megárad a Tisza", "ADunavallomásá"-tésatöbbit. Tanulni persze külföldön kellett. 1914-ig minden nyarat külföldön töltöttem. Aztán 13 évig egyet sem. Mikor újra kezdtem kijárni, a határon mindig megjelent előttem egy mezítlábas, rongyos gyermeksereg, egyik-másik hajdani galántai iskolatársam arcvonásával. Kórusban kiáltották: "Ne hagyj itt bennünket!" Kiáltásuk túlharsogta "Sípját régi babonának." Ezek hoztak vissza mindannyiszor, hiába csábított művelt országok könnyebb, nyugalmasabb, szebb élete. Ezek tartották bennem a hitet, hogy mindenek ellenére itthon is lehet és kell ilyen életet teremteni Mivel apám nagy búsan szélt, Hogy itt hajdan szebb élet volt . . Mindig táplált a remény, hogy itt valaha szebb élet lesz, sőt szebb, mint volt. Rajtunk áll. 2 Ehhez az utólag így összegezett, széchenyies programhoz életében mindvégig hű maradt. Nem volt könnyű. Önmagának teszi fel a kérdést ugyanazon a helyen: "Mi lehetett a hajtóerő, amely minden akadály ellenére máig egyenes úton hol röpítette, hol vonszolta ennek az életnek szekerét?" Válasza, magyarázata, mely inkább magának szól semmint az olvasónak, ez; "Egy reménytelen, viszonzatlan, viszonozhatatlan szerelem. A néphez, melynek ezeréves látható története, és talán még jobban nyelvében, dalában élő többezeréves láthatatlan élete ellenállhatatlanul vonz magához, vérségi kötelék nélkül is." Apai nagyapja császári tiszt, nagyanyja cseh,- anyai nagyapja lengyel származású, nagyanyja német. Mindennek tudata csak megerősíti a felnőttül eszmélő Kodály reménytelen, sokáig, nagyon sokáig egyoldalú, viszonzatlan szerelmét. "Igen sokrétű érzés ez — folytatja —, egyrészt gyermeki, nagy ősök példáján lelkesedő, másrészt anyai, féltő, óvó, nevelő. Félbenmaradt nép, teljesületlen nagy Ígéretek hordozója. Ilyen nép lantosa csakhamar ráeszmél, hogy időnként le kell tennie a lantot és "pueros elementa docere", ha megértésre vár. így voltam én is: félkézzel lantos, másikkal néptanító, téglahordó, pallér, orvos, ami csak kellett, és szerettem volna minden egyéb lenni, amire csak szükség volt.2 Kecskeméten születik, de első emlékei a felvidéki Galántához fűzik. Ott tanul meg énekelni, az egyszerű, falusi néptől. "Rozi! Ágnes! .... És ti, többiek; vágai, vízkeleti, taksonyi derék, daloskedvű lányok, apámék tovatűnt drága cselédei, első igazi, felejthetetlen zenetanáraim . . . titőletek tanulhattam meg magyarul dalolni . . . magyar zeneszerzőjenem lehettem volna soha a házunkban megforduló szolgálóleányok nélkül" — írja 1943-ban.2 3 4 Első iskolája a galántai népiskola, ahova együtt jár a mezítlábas zsellérgyermekekkel, akikre mindig szeretettel gondol vissza; "hajigáló, verekedő, fészketkiszedő, semmitől meg nem ijedő, talpig derék fiúk, dalos, táncos, illedelmes, jódolgú lányok" játszótársai, nomeg cigánygyerekek, akikből malacbandát szervez s akikkel együtt 2. Kodály Zoltán. Visszatekintés (BP, Zeneműkiadó, 1964), 2 kötet, I, 4-5. 3. uo. 4. Eősze László. Kodály Zoltán életének krónikája (BP, Zeneműkiadó, 1977), 12. 18
