Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám

történelmi bárányfelhők miatt.

Szép és érdemes vállalkozás magyarnak lenni akkor is, ha ez a sors kettős hűséget jelent. Én négyet is hordozok magamban, Erdély, Magyarország, Brazília és az Egyesült Államok iránt. De a legforróbb sóvárgással egy ötödik hűségre vágyom: azt szeretném, hogy oly terhes műit és még ijesztőbb jelen után Románia végre okot adjon egy erdélyi magyar embernek, hogy szerethessem és hűséges lehessek hozzá. Ezzel a gesztussal érdemelné ki a "Románia Mare" a "maré" jelzőt, történelmi és erkölcsi síkon. Az országok, melyek felé szállnak e hűségek, gazdagabbak lesznek tőle s a leggazdagabb az lesz, aki elrendezi e hűségeket a lelkében. S ezt a feladatot érezhetjük a magyarság miszsziójának a világ népei között. S e feladat nagysága miatt: szép és érdemes vállalkozás magyarnak lenni, nem az utópisztikus jövendőben, hanem itt és most, ahová történelmi sorsunk állított.

íme, dióhéjban a mondanivalónk a magyarságtudat krízisének nagy vitájához: ami "ötcentünk." Ezt a szemléletet akarjuk minél erőteljesebb életformává kiépíteni, intézményekkel — a szétszórtság végváraival — megerősíteni és ükunokáinknak hagyományozni, hogy szebb legyen az életük.—

(Néhánymagyarázó szó a könyv címéről; Penedói töprengések; 1974 és 1979 között, öt hosszú éven át Brazíliában éltem, a kies Parayba folyó völgyében, Rezendén, egy amerikai cég kémiai gyártelepének műszaki igazgatójaként. Családom az Egyesült Államokban maradt. Rezendéneknem volt magyar lakossága, nem volt, kivel magyarul beszéljek. Abszolút emigrációnak neveztem el életemnek ezt a korszakát. Festői hegyek vették körül Rezendét, melynek fekvése emlékeztetett szűkebb hazámra, Háromszékre. Csak a Parayba nevét kellett Feketeüggyel behelyettesítenem. A Serra do Mar voltak a Délkeleti Kárpátok s a Mantiqueira erdős bércei a Bodoki Havasok. Zágont Penedó-nakhívták. Brazília egyetlen finn települése Penedő, hat kilométerre Rezendétől, a Mantiqueira aljában; a frissen csobogó hegyipatak mentén kanyargóit fel a hegyek közé. Egy finn barátomnak volt egy vadászkunyhója, messze fönn a falu felett. Ott töltöttem számos hétvéget, abszolút emberi egyedüllétben, de igen jó társaságban, fák, madarak, állatok és kövek között. Termékeny korszaka volt életemnek. Számos jegyzetet készítettem és sokat gondolkoztam a magyar túlélés problémáiról. Gondolkodás és jegyezgetés közben gyakran hangosan beszéltem magyarul a fákhoz. Nem bolondultam meg: gyakoroltam az anyanyelvemet, mert a fákon kívül nem volt más, kikkel magyarul beszéljek . . ..)

12