Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám
ín ágok valamennyi országban ugyanazt a folyamatot indították el" — írja Dávid Zoltán. Hegedűs István 1979-ben a kanadai magyarokról írva hivatalos statisztikákkal mutatja ki, hogy fokozatosan csökken igyekezetük a magyar nyelv megtartására az évtizedek folyamán (Poiiphony. multicultural History Society of Ontario, Vol. 2,, No. 2-3, 1980,). Se ml yen István könyvének becslései szerint Romániában a magyar anyanyelvű gyermekek mintegy 20-25 százalékának nincs rá módja, hogy saját nyelv én tanuljon meg írni-oivasni. Szépfalusi István 1980-ban kiadott felmérése szerint — amely 1701 ausztriai, zömmel protestáns magyar adatait dolgozza fel — "Ahol mindkét szülő magyar anyanyelvű, vagy a nem magyar fél megtanult magyarul, ott gyermekeik átlag 85%-a beszél magyarul,de almi csak az egyik szülő magyar, ott csak gyermekeik 18%-a tud jól, vagy gyengén magyarul. (Szépfalusi István; Lássátok, halljátok egymást! — Mai magyarok Ausztriában. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1980.) Széthullóban, megszűnőben vart tehát a Magyarországon kívül élő mintegy 5 milliónyi magyarság ? Nem, vagy még nem. Mert a szórvánnyá szélesedés helyett sok helyen kialakult, másutt most alakul a magyarság-megtartásnak egy már nem tömbben élő természetességü, de még nem is szétszóródott egyediségben küszködő űj közösségi módozata: a sziget életforma, amely egyre kevésbé függ a lakóhelyektől, a városba be- vagy a varosból kivándorlástól, mert egyre inkább az önkéntes vállaláson és felelősségtudaton alapul. Tíz éve élesztgeti, buzdítja, támogatja Anyanyelvi Konferenciánk ezt a vállalást és felelősségtudatot. Munkásságunk második évtizedébe lépve fel kell mér jük: milyen lehetőségei, adottságai, szükségletei vannak ennek az űj közösségi életformának, a lassan világszerte kialakuló magyar arehipeiágónak, hogyan támogathatja anyanyelvi mozgalmunk legjobban a magyarságtudat, a magyarságmegtartás őrszigeteít, a magyarság e külföldi közvetítő-állomásait. 2. A magyar archipelágó szigetei néhol a korábbi etnikus tömbök megmaradt csoportjaiból állnak, másutt a már szétszóródottabb, vagy akár eredetileg is szórványosabbra települt családok, egyének együttműködésének eredményei. Az együttműködés formája sokféle lehet: szervezet, iskola , kulturális egyesület, egyház — az adottságoktól és igényektől függően. A nyugati országok magyar szigeteiről — amelyeknek száma is és jelentősége is megnőtt az 1956-os forradalom óta —, az utóbbi években több helyen is olvashattunk ismertetőket. Az európaiak némelyikéről pl. Czigány Lóránt írt a Nyelvűink és Kultúránk 1979 szeptemberi számában "A nyugati magyar irodalom műhelyei" címmel, az amerikaiakról Borbándí Gyula adott bővebb áttekintést az Öj Látóhatár 1960 márciusi számában "Az amerikai magyar irodalom intézményei" címmel, a kanadai magyar szigetek történeti és jelenkori áttekintését pedig a Poliphony c. folyóirat foglalta össze (2. évf. 2-3 sz.), Papp Zsuzsa szerkesztésében. A szigetek három legfontosabb ismertető jegye az autonómia, a kettősségtudat és a vállalás. A szigetek önállósága, függetlensége jó esetben nem a légüres tér, a falakkal, a függönyökkel, az ideológiákkal vagy az egymás ellen uszítással kirekesztettek vagy kirekesz-25
