Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám
húzás. Most nekik lett két kilóval több halul. Megnőtt a reményük, hogy ok nyerik meg a fogadást. Az egy órás húzás elmaradt, mert ellustultak a sok bortól. Ez aztán biztosra tette, hogy én nyerjem meg a fogadást. Az én zsinóromon 14 giliszta volt és 14 pióca. De ok ezt nem tudták. Négy órakor volt az új húzás. Az ó horgaik üresen álltak, mert az apró halak legfeljebb félóra alatt lepucolják a gilisztát. Do az enyéimen 14 pióca "dolgozott." így az én zsinóromon kétszer annyi hal volt, mint az övékén együtt. Ilyen nagy a különbség a giliszta és a pioca között. Hazamentünk és estére meghívtuk őket halvacsorára. Ez az eset még jobban növelte halásztekintélyemet. Nem tudták mivel magyarázni az esetet. Egy másik ilyen közös halászásnál az egyik a sötétben mellém ült, amikor a zsinórt mentünk húzni. Meglátta, hogy piócával is szerelek. Ezután mindenki átvette a módszeremet. A halászok ellepték az állóvizeket. Mindig messzebbre kellett menjek piócáért. A Maroson nagyon elképedtek a halászok. Hogyan lehet, hogy erre a módszerre eddig ok nem jöttek rá? A halászok most már megbecsültek és többet nem irigykedtek rám. Ez nekem nagyon fokozta az ambíciómat. Segítségemre jött a véletlen. Aradtól tíz kilométerre van egy kicsiny falu, Bodrog. Itt megismerkedtem egy postatisztből lett vízimolnárral, aki házasság révén lett malomtulajdonossá. Tavasszal, az olvadásos nagy vízben nehéz volt a csónakkal való mozgás. S hogy ezeket a heteket ne veszítsem el, a pénteki heti piacon kerestem bodrogi kocsit. A bodrogiak tejtermékeket hordtak a városba. Hozzájuk nem volt vonatjárat. Megkértem egy gazdát, hogy vigyenek el engem, amikor mennek haza. A vízimalomnál fogok halászni és hallal fizetek a fuvarért. — Jöjjön csak. Én minden pénteken viszem és jó szívvel hozom magát. Legalább lesz kivel diskuráljak az úton. A molnárt megkértem, hogy a malom alá kötött csónakjáról engedhessem le a zsinóromat. És hogy nála aludhassak. Örömmel beleegyezett. — Itt nappal igencsak vannak emberek. De éjjel egyedül vagyok. A falusi molnár nem idegenkedett tőlem, a városi embertől. Olyan jóban lettünk, hogy sokszor ebéddel is megkínált, amit a fiatal sváb felesége hordott be neki. Az első két éjjel jó fogásom volt, amit még vasárnap hazavittem alkalmi kocsival. Eddig még sosem történt meg, hogy két nap múlva hazamenjek. Pénteken újra mentem. A lekötött halaimat, hat kilót, valami letépte. Ez nagy szeget ütött a fejembe. Vajon mi lehetett ez ? Vidrára gyanakodtam, de a spárga nem volt leharapva, hanem letépve. Most már nem érdemes itt zsinóroznom mert máskor is megtörténhet. Hal nélkül mentem haza és napokig törtem a fejem, hogy mit tegyek. Igaz, hogy van jó halas helyem, de az innen harminc kilométerre van. Ott fejeztem be ősszel a halászatot. Úgy határoztam, hogy visszamegyek a malomhoz és csak egy darab halat kötök be, egy kilósat és a márnára spárgát kötök húsz horoggal, hogy megsebezzem a pofáját ennek a valaminek és elvegyem a lopástól a kedvét. Nagy volt reggel a meglepetésem. Hajnalban jön hozzám a derék molnár, felkólt, hogy jöjjek a csónakhoz, mert valami dühösen rázza a zsinórt. Odamegyek és kérem, hogy jöjjön be velem o is, hogy segítsen a zsinórt húzni Azt mondja, hogy még ezért a faluért sem. Erre 23
