Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám
idézte fel bennem. A történelem meghamisítása, a tények öncélból vagy politikai meggondolásból való elhallgatása, manipulálása, a marxi dialektika átlátszó tudománytalansága, a fölényes de mégis kisebbségi érzést eláruló hang használata mind mind a soproni egyetem marxizmus-leninizmus tanszékén ügyködő botcsinálta "tanársegédek" erőlködéseit juttatta eszembe. Mi, a magyar szellem akkori ifjú ápolói éles szemmel és világos aggyal ismertük fel "tanársegédeink" hazugságait. Sajnáltuk őket, mert tudtuk, hogy tudják, hogy tudjuk azt, hogy hazudniuk kell. Ha karriert akarnak csinálni gazdáik nótáját kell fújni. Alapjában magyarok voltak ok is. Egy embertelen, kegyetlen, véres, idegen fegyver árnyékában uralkodó rendszerben akartak érvényesülni, úgy ahogy lehet. Nem tiszteletre méltó de megérthető magatartás. A soproni tanársegéd körülményei azonban nem szolgáltatnak mentséget az Indiana University homlokegyenesen ellenkező rendszerben élő, szabadon gondolkodó, szabadon író, szabadon érvényesülő, nem egészen botcsinálta professzora részére. Miért írta meg Sinor ezt a tanulmányát? Valóban érdekli a magyar egyházak helyzete? A válasz a tanulmány elolvasása után minden kétséget kizáróan világos. Az írás célja a Kádár rendszer által foganatosított, az egyházakat érintő intézkedések ködösítéssel való megvédése a magyar vallási élet üldözésének sánta történelmi párhuzamokkal való kimagyarázása. Figyelemre méltó a tanulmány időzítése is. Az amerikai magyar papoknak a hazai látotagása, a Magyarok Világszövetségének a külföldi magyar egyházak felé megújult akcióinak időpontja kísértetiesen egybeesik Sinor tanulmányának megjelenésével. A Magyar Hírek 1979 december 15. száma hírt ad a Magyarok Világszövetsége vezetőségének üléséről, amelynek során Bognár József elnök rámutat az egyházaknak a külföldön élő magyarság megnyerésében végzendő lehetséges szerepére. Véletlen az, hogy Sinor éppen most talált időt arra, hogy a magyar egyházakkal foglalkozzon? Vagy valahol egyeztetik Sinor akadémikus megnyilatkozásait a Magyarok Világszövetségének terveivel ? Az a gyümölcsöző rokoni és baráti kapcsolat amely Sinor és a magyar kommunista rendszer kultúrkomisszárjai között az elmúlt évtizedek során kialakult elegendő alapot szolgáltat arra, hogy ilyen gondolatok forduljanak meg fejünkben. Sinor a jólképzett, fondorlatos propagandista felkészültségével az Egyesült Államok alkotmányának felidézésével próbálja mondanivalóját a nyugaton felnőtt magyar értelmiség befolyásolására hihetőbbé, érthetőbbé tenni. A tanulmány érdekes módon elkerüli a hívők helyzetének kiértékelését. Kádár szentimentális légkörben, 60. születésnapján elmondott "igen személyes" beszédét, Aczél pártideológusok számára készült cikkét — "egy kis mestermű" — Cserháti püspök idejétmúlt, marxizmussal incselkedő teológiai eszmefuttatását. Lékai prímás pártos hazafisággal megírt ecsetelését idézve Sinor osztja Aczál konklúzióját: a marxizmus és a vallás egymás mellett élése "nemcsak szükséges, de lehetséges is — nemcsak lehetséges, hanem szükséges is." A cikkíró hiszékeny tudós. Elhiszi és velünk is el akarja hitetni, hogy Kádár, Aczél, Lékai, Cserháti idézett megnyilatkozásai hűen tükrözik a magyar egyházak helyzetét, a papok, hívők állásfoglalását. Sinor felszínes kommentátor, mellőzi azt az alaposságot amelyet a tárgy érdemi ismertetése megkívánna. Pedig bőven áll mindannyiunk rendelkezésére az az anyag, amely ha nem is teljességében, de részben tükrözi azt az elnyomást, amellyel a vallást, az Istenbe ve-13
