Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 3. szám
hogy ki is volt az a Ceau^escu. Kálvin körmönfont tanát azonban már masem játsszák telt háznak, tán még az East Side-on sem. Ugyan, hogy is játszhatnék: a 16. század teológus-ügyvédjeihez szól az, nemhozzánk, a 20. század közembereihez. Mihozzánk érthetőbb nyelven szól Sütő, Ady, meg Madách; és a költők költője, Jézus. Amit itt elmondtam,ahhoz a Református Hírek szerkesztői csupán az indítékot szolgáltatták. Sem ellenük, sem a velük hasonló módon gondolkodó, élő sok lelkésztársuk ellen nincs semmi rosszindulat szívemben. Tudom, hogy amit magukról írnak, igaz; hogy régóta népünk közt szolgáló lelkipásztorok, igéből élő teológusok, hogy két totális diktatúra sok nyomorúságán átment emberek, hogy népüket és szülőhazájukat nagyon szeretőmagyarok. Tisztelem a véleményüket is, amíg az csak vélemény. De nem tisztelhetem azt a magabiztos önhittséget, amivel másokat meg- és elítélnek. Más véleményű lelkipásztorok is szolgálnak népünk közt, mások is élnek igéből, az övéktől lényegesen eltérő teológiát is ismerünk, mások is átmentek a diktatúrák nyomorúságán (s esetleg állták a sarat); s mások is nagyon szeretik népüket, szülőhazájukat (náluknál közelebbről is). Honnan hát a gyűlölködés? "Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik." (Rom. 14, 3) Döntse el majd a Jóisten, kinek volt igaza. De addig az őreá bízott nyájjal törődjék a pásztor! Olyan legelőkön deleltesse, melyek füvére éhezik, s olyan vizekhez terelje, melyek oltják a szomját. Keresse meg az elszéledt báránykákat is, hadd gyarapodjék a nyáj; hadd legeltesse rajta szemét az Úristen, aki, a próféta szavával: nemlehetaz, aki, hanem tud csupán a mienk is lenni! — LEVÉL A VÉGEKRŐL Kárpátalján, május végén állok élet bús vidékén verset lenget szellő szárnya lelkem mintha nem is fájna. Voltam egykor dalos erdő madaraktól messze zengő lettem immár csupasz fácska folyam mentén megtépázva. Versbe fogom idő képét megragadom egek kékjét fényes napnak páva tollát vízbe szórom mint vitorlát. Lelkem mintha nem is fájna verset lenget szellő szárnya. Állok élet bús vidékén Kárpátalján, május végén. Lutsky Klára Hackettstown, NJ 14
