Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 3. szám
Mi képes a magyart úgy feltüzelni, Hogy falnak kész rohanni valamennyi ? Mi mérgez meg családot, társadalmat? Mi vet szüntelen gáncsot a magyarnak, Hogy azt mondják honára: Ázsia? . . . Kimondjam-é, hogy a — politika? (Reviczky) A politika iránt érdeklődni, politikailag állást foglalni, véleményt alkotni: mindez minden értelmes, művelt ember számára kötelesség. Politikailag erkölcsösen cselekedni I isteni parancs. Azonban annyira belemerülni a politikába, hogy fanatikusaivá váljunk, hogy se ne lássunk, se ne halljunk tőle; hagyni, hogy olyan politikai kérdések kísértsenek egyre, melyekbe cselekvőén beleavatkozni nem vagyunk képesek; olyan lelki betegséggé válhat ez, ami ellen minden vallás tanítása óva int. Az olyan politizálás, ami eltereli erkölcsi figyelmemet saját felelősségemről, élet-adta feladatkörömről, létem lényegéről: a gondolkozó hindunak, buddhistának ez a májá része, az intelligens keresztény pedig az olyan világiságokhoz sorolja, amelyek kerülendők. A politizálásnak az az absztrakt, harcképtelen formája, amelyiket sok magyar oly kedvteléssel űz, néha az őrültség határáig, a modern lélektan nyelvén nem egyéb, mint menekvés egy álomvilágba a valóság elől. S ha jól megvizsgáljuk, mi az, ami lelkészeink közül igen sokat, a Református Hírek kiváló szerkesztőit is, a legjobban foglalkoztatja, rájövünk, hogy az bizony nem a teológia, nem is az isteni igének a mai magyar ember számára való értelmezése, hirdetése, nem a magyar nyáj megőrzése, hanem elsősorban és mindenek felett a világi politika. Igaz, hogy a politikai kérdéseket sokszor teológiai mezbe öltöztetik, így pl. a kommunizmusból antikrisztust, az ellene hirdetett, mindent felölelő gyűlöletükből pedig szent hadjáratot csinálnak; de közben elfelejtik, hogy a bosszú csakis Istené, s nyakasságukban, keményszívűségükben hallván se hallják az apostol tanácsát: "ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes" (Rom. 12, 2). Kitűnően megvilágítja mindezt bármelyik példánya a Református Híreknek, ami egyébként se nem református, se híreket nem tartalmaz. Egyedül és kizárólag kommunista-ellenes propaganda az, amit elénk tár, pontosabban főleg a mai, magyarországi egyházi vezetőket, s a velük szóba álló külföldieket ostorozó, agitációs anyag. (Annyiban azért mégis református, hogy a reformátusokat üti a legnagyobb előszeretettel.) Hogy személy szerint hány becsületes embert sértenek meg, hogy hány magyarországi lelkész keserves sorsát teszik még keservesebbé azáltal, hogy olyan lovat adnak alájuk, ami nekik sincs, az nem érdekli a szerkesztőket. így avagy úgy, de kiátkozandók, csak az 1979. júliusi számban, Magyarországon: Miklós Imre államtitkár, Bartha és Tóth református püspökök, a debreceni Teológia egész fakultása, a Reformátusok Lapja főszerkesztője és szerkesztősége; Genfben az Egyházak Világtanácsának egész vezetősége, aminek főbűne az, hogy a magyarországiakat, s nem az ellenzéki emigráns lelkészeket ismeri el a magyarországi egyházak legitim reprezentánsaiként; minálunk pedig Billy Graham, a Calvin Synod Herald szerkesztősége, Harsányi András esperes, Nagy Lajos püspök és Piri József clevelandi gondnok, hogy ne is szóljak Haraszti Sándor és Hamza András tiszteletes uraimékról. Gyűlölet árad minden bekezdésből, a jézusi nagy parancsolatoknak nyomuk sincs sehol. Katonatisztekben nagyobb az ellenség iránti emberszeretet, mint amit ezek a lelkészek a saját magyar testvéreikkel, hivatásbeli 10
