Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 3. szám
Éltető J. Lajos (Portland, Oregon): EGY RÖPLAP MARGÓJÁRA Évek óta figyelemmel kísérem a New Yorkban megjelenő, Református Hírek c. kis értesítőt, amit három jónevű magyar lelkész ad ki havonta. Figyelemmel kísérem, mert érdemes figyelemmel kísérni: a tömérdek silány, amerikai-magyar egyházi kiadvány közül a Hírek kimagaslik kitűnő stílusával, értelmes fogalmazásával. Mégis éppen ez az a lap, és éppen értelmessége folytán, amelyik a legjobban kétségbe ejt mindig, amikor amerikai magyar egyházainknak, gyülekezeteinknek a sorsán töprengek. Sokat töprengek ezen a sorson, és sokszor. Az Amerikába vándorolt közép- és kelet-európai nemzetiségek története ugyanis sok tekintetben azonos egyházaik történetével. Az amerikai magyarság sem képez kivételt ebben, legfeljebb annyiban különleges a helyzete, hogy minden más nemzetiségnél szétforgácsoltabb mind a felekezeti, mind az egyházszervezeti hovatartozás dolgában. Romai meg görög katolikusok vagyunk, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, baptisták, s még ki tudja, milyen felekezetfíek; katolikus rendjeinket, egyházainkat elnyelték az amerikai püspökségek, reformátusaink legalább öt felé vannak osztódva; lelkészeink pedig, akik több, mint ezret számlálhatnak csak az Egyesült Államok területén, többségükben nem szolgálnak magyar gyülekezetben, vagy már véglegesen lecsatolták derekukról az Isten kardját. Sok olyan gyülekezetünk van, ahol az egyház magyar mivolta már inkább muzeális, mint élő, s olyan magyar gyülekezetben szolgáló, magyar származású, magyar nevű magyar papunk, aki magyarul egy kukkot se tud (s még több olyan, akinek fiai, lányai még annyit se). Azonban mégis egyházaink alkotják, még hervadó összességükben is, a legszívósabb, legmagyarabb intézményünket ezen a féltekén. Amerikai magyar településeink az elmúlt kéthárom évtized során teljesen szétzilálódtak; társadalmilag annyira-mennyire szervezetten csak az egyházakbatömörült magyarság élte túl ezt a folyamatot. Ahol nincs magyaregyház, ott nincsen igazi magyar közösség sem, még akkor sem, ha magyar szórvány egyébként van,, s azoknak a magyar társadalmi életét is sokszor az egyházak fűzik össze, legalábbis közvetve, akik ezt a legkevésbé hajlandók bevallani. Gyülekezeteink sorsa így az amerikai magyarság létkérdése: ha megszűnnek, vagy (ami egyre megy) megszűnnek magyarnak lenni, velük együtt megszakad az amerikai magyarság folytonossága, élete is. Egymillió amerikai magyarról beszélnek a rajongók; én nem hiszem, hogy párezernél többen lennének azok, akik számunkra még igazán osztanak-szoroznak. Gyülekezeteink magyar hányadát tekintve még ez a felbecsülés is túl derülátó talán. Új gyülekezetét szervezni, vagy a szórványokat a meglevőkhöz csatolni eszébe se jut már senkinek. A meg élőkön is kikékelltek rég a hullafoltok. Mivel ez így van, az ember azt hinné, hogy Isten magyar választottal, akiket saját vallomásuk szerint arra hívott el, hogy népünk közt szolgálják Őt, első és legsürgetőbb, legszentebb feladatuknak egyházaink fenntartás át, felvirágoztatását tartanák. De ez sajnos nincsen így. Mintha beteljesedett volna az amerikai magyar lelkész! karon az írás; "Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai" (Mt. 26, 31). * * * Mi kedvesebb minálunk mint a kártya, Káromkodás, cigány, zsidók szidása ? Minek van mindenütt biztos keletje, Kocsmába', klubba', künn, tanácsterembe' ? 9
