Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 3. szám
TfflMfsmmi mAmitäs Amikor magyarok arról beszélnek, hogy a magyarságon segíteni akarnak, meg akarják menteni, akkor mindig egy máshol élő csoportra gondolnak, amit nem ismernek személy szerint. Ideje rádöbbenni arra, hogy amint a közmondás is mondja; "Segíts magadon, s az Isten is megsegít." Jó volna a saját portánkon elkezdeni a magyarok támogatását. Minden pályán, munkakörben találhatunk magyar származású embert vagy aszszonyt; benzinkutast, hentest, biztosítót, ingatlan ügynököt, ügyvédet, orvost. Mindegy, hogy melyik biztosítóhoz megyünk, mindenhol ugyanazt a százalékot keresi meg az ügynök, abból a pénzből amit befizetünk. Ha már ez így van, ha már valaki ezt a pénzt úgyis megkeresi, miért adjuk vadidegennek, miért nem egy magyarnak. Ez lehet ismerősünk, sőt barátunk is. Az ilyen magatartás közelebb hozná a magyarokat egymáshoz, pozitívabb hangnemet fejlesztene ki köztük. Szerintem ez volna a logikus és a magyarságot célszerűen építő cselekvésnek a módja. De vannak olyanok a magyarok között, akik nem csak, hogy nem nagyon igyekeznek magyarhoz járni, hanem egyenesen elkerülik a magyarokat, mert miért keressenek ők rajta. Inkább mennek vadidegenhez. Mintha kevésbé fájna, ha ismeretlennél hagyják ott a jutalékot. A következő rövid történetnek ma délután hallottam záró epizódját, fel mérgesített és gondolkodóba ejtett. Egy ismerős házaspár (Nagyéknak fogom nevezni) egy nagy magyar lakta városban él. Ugyanazon az utcán élt egy magyar özvegyasszony, akit pártfogásba vettek. Ez a magyar asszony sok problémával, kéréssel fordult hozzájuk az évek során, és nyugodtan is tette ezt, mert Nagyék szívesen segítettek rajta. Az asszonynak csak egy fia volt (Lacinak hívom), aki távoli államban ólt. Laci néha eljött látogatóba és neki is volt alkalma megismerni Nagyékat, hiszen az édesanyja is mesélt a segítőkészségükről. Ez az asszony több hónapja meghalt. Laci és a felesége eljött elintézni mindazt, amit el kellett rendezni. Mindketten több ízben Nagyékhoz fordultak, mivel nem nagyon ismerték a várost. Nagyék segítettek, úgy ahogy azelőtt az asszonyon is segítettek. Végre szóba került az, hogy Laci el óhajtja adni a házat. Ekkor megemlítette Nagy János, hogy ő házeladással is foglalkozik, miért nem bízza meg Laci őt vele. Laci megköszönte az ajánlatukat, de azt mondta, hogy ő privátim fogja eladni a házat, nem óhajt ügynököt fogadni. Ezzel lezártnak tekintették az ügyet. Meglepetéssel látták Nagyék pár nap múlva, hogy egy ügynök kalapálta be a "FOR SALE" táblát a kertben a ház előtt. Most utólag megtudták, hogy mivel Laci nem ismert egy ügynököt sem, csak úgy a telefonkouyvből választott ki egyet. A házat egy pár nap múlva el is adták, az ügynök jutaléka $2640 volt. Nem Nagy ék, nem a segítőkész magyarok gyarapodtak ebből, hanem egy ismeretlen. A mai rohanó világban nem tudunk talán mindig magyar üzletembereket kikeresni, de amikor ez mégis lehetséges, ragadjuk meg az alkalmat és vegyük igénybe őket. É- bredjünk fel már az álomvilágból, hagyjuk abba a csak elméleti síkon való segíteni akarást, és kezdjük el végre konkrét kisebb-nagyobb cselekedettel az igazi segítséget. Mindannyian aratunk ebből a vetésből nagytávlatban. -Panni-7
