Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 2. szám

ján nagygyűlést tartottak a falumban. (Aba Sámuel és Péter 1042-44-es trónviszályát már a Képes Krónika említi.) Nagymise után gyűlt össze, illetve maradt ott a nép a kastélykertben s a Bezerédi-kastély kocsifeljárójáról Veres Péter beszélt az emberekhez. Csizma, fehér ing, ugyanolyan bajusz, mint édesapámé — bizalomgerjesztő külső, És amit mondott’ Ámuldozva és lenyűgözve hallgattam, hogy egy íré, egy politikus ennyire mélyen, alaposan ismeri a falu, a parasztok életét! A három és fél órás gyűlés után haza menve, egy be nem telt iskolai füzetembe föl jegyeztem mindent, amire az előadásból emlékeztem s ami aztán egy életre belém vésődött. Azóta írok naplót.

Szeptemberben a Győri Állami Tanítóképzőben folytattam a tanulást. Az iskola egyik szárnyát — közel volt a Vagongyár — bombatalálat érte s az első magyar órán térdig jártunk a könyvtárból maradt papírhulladékban. Ebben is volt valami jó -- vagy csak a leleményes emberi természet kész mindent a saját hasznára fordítani? Tanárnőnk a Városi Könyvtárba küldött bennünket, hogy ott minden kötelező irodalmat megtalálunk. Kötelező irodalom . , ,? A többszázezer kötetes könyvtárba beszabadulva ügy éreztem magam, mint aki megtalálja Darius kincsét. Mindent olvastam, habzsoltam összevissza— de elsősorban a népi írók műveit., akiknek létezéséről Veres Pétertől hallottam először, s akiknek műveit a Tanítóképző könyvtárában nyilván föl sem leltem volna.

Illyés Gyula: Puszták népe. Veres Péter; Gyepsor. Számadás, Mit ér az ember. ha magyar? Szabó Pál: Lakodalom. Keresztelő. Bölcső. Kodolányi; Földindulás. Erdei Ferenc: Futóhomok. Parasztok. A magyar paraszttársadalom. FéjaGéza: Viharsarok. Szabó Zoltán: A tardi helyzet, Cifra nyomorúság. Kovács Imre; A néma forradalom. A parasztéletforma csődje. Darvas József; Szakadék. Egy parasztcsalád története. Ortutay Gyula: Magyar népismeret. Németh László: A Medve utcai polgári —hogy csak a számomra legfontosabbakat említsem, kamaszkorom egyik legmélyebb és egy életre meghatározó élménye volt. Ezek a művek, azon kívül, hogy tudatosították bennem a saját osztályhelyzetemet, arra a felelősségre is ráébresztettek, amit ennek az osztálynak az érdekében vállalnom kell. ha képes vagyok rá. Mérhetetlen tárgyismeretük, alaposságuk, fölfedező szenvedélyük, forradalmi indulatuk, amely Adyval rokonítja őket, anyaguk nagyszerű művészi megformálása — példaként ragyogott, előttem, akárcsak az elkötelezettség, a szolgálat egyedül erkölcsös magatartása — ami nemcsak az írónak, de mindenkinek feladata kellene legyen, aki parasztgyerekből értelmiségi felnőtté válik. És elődeikre hivatkozva, visszafelé irányítottak az időben: Nagy Lajos: Kiskunhalom, Móricz Zsigmondi Boldog ember-én át egészen Berzeviczyig, aki máig is ható érvénnyel fogalmazza meg a népe sorsáért felelős fró indítékait: "Annak, aki behatóan foglalkozik vele, az emberek ily nagy számának sorsa felkoi’bácsolja a lelkét, mint tengert a vihar."

Nem véletlenül beszélek a népi írókról, amikor a szociográfiáról kellene szólnom, elvégre a magyar szociográfia a népi írók munkásságában érte el csúcspontját és hozott létre remekműveket.

A magyar irodalomtörténet még adós a magyar szociográfia feldolgozásával. Darvas József készült megírni "a szociográfia szociográfiáját, " ezzel a címmel; "A régi Magyarország felfedezésétől az újig", — de ebben sajnálatosan korai halála megakadályozta. A Magyar Irodalmi Lexikon szerint; "Népi írók (népiesek, parasztú’ók, falukutató írók)aXX. sz.-i magyar irodalmi és ideológiai élet egyik legnagyobb jelentőségű írói csoportosulása." — "A parasztságban vélték fellelni azt a társadalmi ré-20