Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 1. szám
Mitsem sejtve végezte apostoli munkáját, úgy vélte, a magyarságszeretet idővel áthidal minden magyarok közé emelt sáncot. Nem tudott elképzelni olyan problémát, mely erősebb lett volna, mint a magyarság egysége, legalábbis addig nem, amíg születésnapi ajándékul nem kapta a Szent Koronát. Bendegúz születésnapját ülte, amikor a Szent Korona megjelent a New York Times hasábjain. Az újságot néger szomszédja, a néhai gyapotszedő Jimmy Walker hozta neki. Jimmy nagyon szerette Bendegúzt, s bár fejét neki is fehér gyapot fedte, mint kis gyerek ült Bendegúz lábánál és szomjas sivatagjárőként itta a bölcs magyar szavait. Bendegúz ezen az estén is szíves mosollyal fogadta Jimmyt, majd kíváncsian nézte át az újságot. Ez este azonban Bendegúz nem kezdett hangos olvasásba, mint máskor. Akkor este Bendegúz remegő ajakkal olvasta a hírt, míg Jimmy türelmesen várakozott. Majd Jimmy meglepetésére Bendegúz kezéből kiesett az újság és a sok harcban megpróbált magyar óriás zokogva borult a konyhaasztalra. Bendegúz azon este sokáig zokogott még. Amikor végre sikerült erőt vennie magán, életében először Bendegúz felrobbant. Hatalmas Öklével akkorát csapott a vastag deszkájú konyhaasztalra, hogy az menten kettérepedt. Bendegúz ezután a telefonhoz nyúlt és megállás nélkül áttelefonálta az éjszakát. Hajnalra már Bendegúz minden magyar ismerőse és barátja tudta a szomorú hírt és harcra készen várta Bendegúz parancsát. Bendegúz húszéves fiúkat megszégyenítő energiával és hévvel ugrott a nem-adom magyarok porondjára. Azzal a meggyőződéssel indult neki a harcnak, hogy végre egy egységes magyarság élén döngeti majd a falakat és azok a falak végre le is fognak dőlni. Bendegúz ugyanis egy percig sem kételkedett abban, hogy minden magyar vele érez, s minden erejével küzdeni fog a Szent Korona átadása ellen és végül harcuk győzedelmes lesz. Bendegúznak a Szent Korona sokkal többet jelentett, mint csupán egy elavult szimbólumot vagy ereklyét. A Szent Korona hosszú életének, küzdelmeinek, hitének kézzelfogható tárgya volt. Addigi életében a sokat szenvedett és sokat bántott öreg frontharcos mindig csak eszmékért harcolt, azokért küzdött. Először a hazáért, aztán a magyarságért, majd a kinti magyarság egységéért, de ezek mindig csak fogalmak maradtak számára. Most azonban élete alkonyán a sors, az Isten egy kézzelfogható tárgyat adott neki, amit büszkén felmutatva vihet a csatába. Úgy vélte, hogy ebbe a harcba a magyarság is beleadja mindenét és harcukat siker fogja koronázni. Siker kell, hogy koronázza, mert úgy érezte, ha ezt a harcot elvesztik, elveszítenek mindent. Nemcsak életük célját és értelmét vesztik el, hanem az egész magyarságot. Bendegúz első csatái sikeresek voltak. Nemcsak azok a magyarok álltak csatasorba, akikkel Bendegúz találkozott, de még neves amerikai politikusokat is sikerült meggyőzni ügyüknek. Ezek a sikerek annyira fellelkesítették Bendegúzt, hogy még nagyobb hévvel támadott. Irgalmat nem ismerve csapott jobbra, csapott balra, döngette kegyetlenül az amerikai politika falát. Éjt-nappá téve, megállás nélkül küzdött és életében először, Bendegúz szó emelt magyar testvére ellen. Amikor Bendegúz a harc közben rájött, hogy mint minden más kérdésben, úgy a Szent Korona kérdésében sem értettek a magyarok egyet, felhördült, mint akit szíven ütöttek. Soha életében a széthúzás így még nem fájt neki. A valóság annyira elkeserítette, hogy ha nem a Szent Koronáról lett volna szó, abban a pillanatban visszavonult volna. A Korona azonban mindennél szentebb volt neki, így a harcot tovább folytatta. Sokszor könnyezve, sokszor villámokkal a szemében, de tovább harcolt. Táviratozott, levelet írt, beszédeket tartott, telefonált, kérdezett, közbeszólt és vitázott. Kilincselt és fenyegetett. Messze tájakat utazott be, falvakat, tanyákat és városokat. Ha valahol csak két magyar is élt, Bendegúz felkereste őket. Megértésért könyörgött úgy, mint soha életében. Mindhiába. A magyarság rendületlenül, két táborra szakadva lőtte egymást. Bendegúz csak akkor állt meg egy pillanatra, amikor a Szent Koronát repülőre tették. 17
