Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 4. szám
zsef között nem tartott nagyon soká. 1870-ben, az I. Vatikáni Zsinat kimondta a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját amely sem az osztrák-magyar klérus sem az uralkodónak nem volt Ínyére. A konkordátumot felmondták és Ferenc József újra alkalmazta a placetum jogot, megtiltván a dogma magyarországi kihirdetését. Nem lehet itt célom a magyar "kultúrharc" — az európai történelemben jól ismert egyház-állam konfliktus — leírása. Lényegében, minden meghozott törvény ellenére a 2. világháború végéig tartott. A két világháború közti korszakban az egyház és állam viszonyát két körülmény nehezítette meg. 1918 május 19-én életbe lépett a katolikus egyház Codex Iuris Canonici című törvénygyűjteménye amely nem igen vett tekintetbe helyi jogszokásokat és a különböző nemzeti egyházakat egy kalap alá vette. A Codex 329. kánonának 2. paragrafusa így kereken kijelenti, hogy a püspököket a pápa nevezi ki: (Episcopos) libera nominat Romanus Pontifex. Ezzel szemben a kormányzóságot felállító 1920-as törvény I.t. c. -e kifejezetten fenntartja a főkegyúri jog fenntartásának igényét, bár azzal a kikötéssel, hogy ezt a jobot a protestáns kormányzó nem gyakorolja. A változott körülményeket kihasználva, a Horthy-korszak alatt az egyház igyekezett a főkegyúri jog jogosítványait a maga számára megszerezni. Ellenhatásként az 1937.19. t. c. újra kijelentette, hogy "A magyar király főkegyúri jogát nem érinti az a körülmény, hogy a kormányzó az 1920|l. t. c. 13. paragrafusa értelmében a főkegyúri jogot nem gyakorolja." A főkegyúri jog főpapkinevezési jogosítványának egyik érdekes aspektusa volt az a követelmény, hogy a kinevezett főpap az uralkodónak hűségesküt tegyen le. Ferenc József alatt az esküt tevő főpap nemcsak "engedelmességet és hűséget" fogadott a királynak, de arra is megesküdött, hogy "aközbékét veszélyeztető bármely megbeszélésben vagy tervben részt nem vesz" sem a birodalom határán belül se azon kívül és hogy mindent megtesz, hogy az államot esetleg fenyegető veszélyeket elháríts a. A hfíségeskű letételét a Horthy-korszak alatt is megkövetelte az állam. Amikor 1924-ben Zichy Gyula pécsi püspök — a Vatikán és a magyar kormány hosszú alkudozása után a kalocsai érseki székre neveztetett ki — Habsburg-hű legitimista létére nem volt hajlandó Horthyra hasonló esküt tenni. Végül is a következő szöveget fogadta el: "... esküszöm a szent evangéliumokra, hogy Magyarország föméltóságú kormányzójának híve leszek, s ígérem, hogy sem közvetve, sem közvetlenül semmiben részt nem veszek ami Magyarország jogaival és érdekeivel ellentétben áll. Isten engem úgy segéljen. " Ha a színfalak mögött — és sokszor előttük is — számos vita folyt az állam és az egyházak kapcsolatából eredő kérdésekről, abban mindkét fél egyetértett, hogy az állam köteles az egyházaknak anyagi támogatást nyújtani. Ne menjünk részletekbe, legyen elég rámutatnom, hogy 1943-ban az egyházak kb. 30 millió pengő állami támogatást kaptak. Ez már azért is meglepő, mert az egyházak hatalmas birtokkal (a trianoni Magyarországon az ország területének kb. 6.20 százaléka) és bőséges egyéb jövedelmi forrásokkal is rendelkeztek. Ezek között hadd említsem csak az egyházi adót amelyet közadók módjára lehetett behajtani (!) és amely 1932-ben majdnem 20 millió pengőt tett ki. Voltak esetek amikor az egyházi adó az állami adó két vagy háromszorosa volt. E példákkal csak azt akarom illusztrálni, hogy az állam és az egyházak pénzügyei annyira összefonódtak, hogy az utóbbiak az előbbi segítsége nélkül nem tudtak volna funkcionálni. Az állam vagyon felügyeleti joga a főkegyúri jog egyik jogosítványa volt, amellyel bőven élt. Ez persze állami beavatkozást jelentett az egyházi ügyekbe. 23
