Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám
Csodabogár: Noha versformába öntöttél százötven szét s azokat — saját jelzőiddel élve — vérrel kevert, napra-verő vályoggal kötötted össze, mégsem lehet bennük annyi összefüggést sem találni, s természetesen értelmet sem, mint egy halom szélsodorta homokban. Száműzni a költészetből mindazokat a hagyományos értékeket, amiket a klasszikus s az abból kifejlődött, időpróbás verselési mód formában, esztétikai, etikai, hangulati, értelmi, logikai és tartalmi igény tekintetében Arisztotelésztől kezdve napjainkig az ars poetica szabályaként a világirodalmat irányították, mindezeknek az értékeknek semmibevevése r* _r nem licentia poetica, még nem is irodalmi anarchia, hanem közönséges nihilizmus. Minden időknek alanyi költője saját egyéni élményein át korának szellemi, érzelmi, g - do1 ati, társadalmi, kulturális állapotának érzékeny regisztrálója, a történelemnél többetmondó tanúja. A Te tanúságtételed mi? Káosz, fejetlenség, értelmetlen zűrzavar! Hamis tanú vagy soha a történelem folyamán a humanizmusnak, a földi igazságkeresésnek, az egyéni és nemzeit jog kiterjesztésének törekvése nem éreztette hatását, nem befolyásolta a közhangulatot annyira, mint a jelen korban. E törekvés sikere nagymértékben az irodalom felsőbbrendfí, önzetlenebb, önfegyelemre, áldozatkészségre, emberibb ember nevelésére irányuló munkáján is múlik. Minden író, költő ember erkölcsi kötelessége talentuma erejéig egy eszményibb, a kölcsönös bizalom, megértés alapján álló társadalmi élet megteremtésének munkájában részt venni s nem holmi groteszk eredetieskedéssel a nihilizmus eszményromboló próbálkozásait segíteni. Verseden |?|, amit "az ITT-OTTosoknak" hányaveti megjegyzéssel beküldtél — korábbi értékes írásaid után — meglepődtünk és sajnálattal adjuk tudtodra, hogy azt a "nem közölhető" írások közé soroltuk, abban a reményben, hogy a jövőben érdemesebb írásod közlését — kéred. —zél Mutatványszám: Mostanában, rövid időn belül, két újonnan indult hetilap mutatványszámát olvastuk át elejétől végig, s szinte irigykedve állapítottuk meg, hogy a tetszetős külső s a finom papírra nyomott nyomdai munka mellett a mi ITT-OTTunk milyen szerény kőnyomatos folyóirat csupán. Ám amikor átolvastuk őket, irigység helyett a lehangoltság érzése vett erőt rajtunk mert azt tapasztaltuk, hogy amilyen kellemes benyomást keltettek külsőleg, épp olyan igé” ., telenek tartalmilag. Nem is szólva arról, hogy az innen-onnan "átvett" cikkek zömét más lapokban megy • lerve már régen olvastuk, s hogy az idejétmúlt híranyag, mint tölteléknek szánt közlemény, figyelmet sem érdemel, a legszomorúbb tény az, hogy az önállóan szerkesztett cikkek írói sem a magyar helyesírás legelemibb követelményeivel, séma stilisztika szabályaival — világosan, szabatosan, magyarosan — nincsenek tisztában. Hát akkor tulajdonképpen mi értelme van egy ilyen lap kiadásának? Semmi esetre sem az a magasztos cél vezeti a kiadókat, szerkesztőket, hogy a magyar anyanyelv megtartásánakügyét szolgálják, hisz arra, ha akarnék sem volnának képesek. Tán egy kis "írói" ambíció, de főképp üzleti érdek az, ami lapkiadói vállalkozásra sarkallja őket, mitsem törődve azzal, hogy mennyit ártanak azok ügyének, akik önzetlenül, áldozatos fáradsággal, ingyenmunkával igyekeznek megóvni a magyar nyelv épségét. Nem volna szabad közömbösnek lennünk az ilyen kvalifikálatlan "szerkesztőkkel, " nyelvrontókkal szemben, de hol van ma és itt egj? Kazinczy, akinek izzó magyarsága, tudása, irodalmi tekintélye irányt mutatott az ifjú írónemzedéknek s ha kellett, kíméletlenül ostorozta őket, míg vagy megtanultak magyarul írni, vagy lebuktak. Fáy Andrásnak, a későbbi nagy írónak, mikor az a Bokréta c. első könyvét Kazinczynak megküldte, Kazinczy az ifjú írói ta31