Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám
1922 MÁRCIUS 15 Messze, "Hol sírjaik domborulnak" Évszázados ven tölgyek alatt, Hol a vészek zúzó fergetege FÖldrengetőn gyakran áthaladt, Kéklő hegykoszorú hűs ölében Új reménnyel vérző bús szívében, Ébred ma a bércek gyermeke. Titkon, hogy a zsarnok meg ne lássa, Lázas arccal nyugatra tekint S felejti, hogy bilincsben a karja, Felejt sebet, felejt minden kínt. Mámoros lesz, hallani vélt hangra, Mely nyugatról zúg, mint vész harangja: "Esküszünk, hogy rabok nem leszünk!" "Ma, ma jönnek! ma fogja az emlék Felgyújtani az ifjú vért! Ma fogják a bilincsem letépni, Ma állanak talpra a honért: Ma ver együtt minden magyar szíve, Most, vagy soha nem jönnek el ide Lemosni a nagy gyalázatot!" "Jönnek! Ha! Mar hallom bömbölését Száz ágyúnak s hallom, hogy a kard Mint süvít a mámorteli légben . . .! Látom már a zászlót, erre tart . . .! Ott a bérczen villog ezer fegyver . . .! Erre, erre, hogy a bilincsemmel Zúzzuk szót a zsarnokom fejét . . ,!" így álmodik Erdély rab gyermeke, Ma, a fényes emlék-ünnepen. Varja vágytól égve szabadságát, Míg csendesen a Nap lemegyen . . . S a tűnő Nap végső sugarába Bilincsével rója a sziklába: "—'Esküszünk!' — de ma sem jöttek el! —" Éltető Lajos (Megj. a Napsugár 1927. márc. sz.-ban.) 9
