Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám
Megkönnyítette az összefogást, hogy ekkor még nem a nyelvi—nemzetiségi ellentét, hanem az ország különböző népeit, minden országlakost egybefogó, évszázados Hungarus-koncepció határozta meg a nem-magyar népek magyarok iránti állásfoglalását. Ugyanakkor Rákóczi kezdettől fogva következetesen az ország felekezeti békéjének megteremtésére is törekekedett, ami népszerűvé tette a kuruc ügyet mind protestánsok, mind katolikusok között. A szabadságharc első éveiben a kuruc hadsereg diadalmas volt, s nagy sikereket ért el a császári hadak ellen. A nép többsége bízott Rákócziban. 1704-ben a gyulafehérvári országgyűlésen Erdély fejedelmévé választották. Az 1707-es ónodi országgyűlést sikerűit híveinek a békepárttal szemben a hadviselés folytatása és a Habsburg-ház trónfosztása mellé állítani. A különböző társadalmi osztályok összefogása — bár különböző célokért — már-már létrejött. De a sora és a történelmi körülmények nem engedték meg, hogy Rákóczi sikerrel teljesítse terveit. 1707 őszétől kezdve a hanyatlás jelei megsokasodtak. A gazdasági erőforrások kimerülőben voltak, a külföldi támogatás sohasem volt elegendő, s a császári vezérek egyre nagyobb seregeket küldtek Magyarországra. A nemesség vezető szerepe megmaradt, de hűségük nem volt maradandó. Az üj császár, József, összehívta magyar nemeseit Pozsonyban 1708-ben, és azok jelentős számban átálltak a Habsburg oldalra. A kurucok Trencsén alatt szenvedték legnagyobb katonai vereségüket 1708-ban. Az 1710-es támadó hadjárat Romhány körül ugyancsak vereséggel végződött. Rákóczi 1711 februárjában elhagyta az országot, külföldi segítség megnyerése reményével. A távollétében kötött szatmári békét nem ismerte el. Károlyi Sándort, a békekötőt, hazaárulónak tartotta. Hiába Ígért neki az udvar kegyelmet, uradalmakat, rangokat, ő inkább a száműzetést választotta.' Előbb Nagy Péter cár vendége volt Lengyelországban, majd 1713-tól Franciaországban, XIV.Lajos vendéglátó udvarában élt. 1715-ben a kamaldui szerzetesek Grosbois-i kolostorába költözött, majd két év múlva Törökországba ment, remélve, hogy az osztrák—törők háború lehetőséget nyújt a szabadságharc újbóli megindítására. 1718 után a török császár Rodostót jelölte ki tartózkodási helyéül. Ott halt meg, hűséges követői között, a Márványtenger partján, 1735 április 8-án. Rákóczi Ferenc emléke azonban tovább élt s nagy lelkének szellemi hagyománya mindmáig velünk van. A szabadságharc nagy mértékben hozzájárult a nemzeti jellegű magyar műveltség kibontakozásához. A fejedelem tágogatta a külföldi utazást és iskola-látogatást, a történelem tanulmányozását, a művészetet és irodalmat. íróink, költőink és művészeink munkáiból, s az ország népeinek dalaiból, mint egy kioltbatatlan fáklyaláng, kiragyog a nagy Rákóczi név. A "kuruckodás" szerves része lett nemcsak szókincsünknek, hanem közjogi és politikai történelmünknek is. Ez nem mindig szolgált nemzetünk javára, de a Rákóczi hagyomány egyike azoknak a történelmi pozitívumoknak, amelyek a Kárpát-medence népeit egyesíteni tudták. Századokon keresztül szlovákok, románok, ruszinok és szerbek szervezkedtek, reménykedtek és harcoltak velünk együtt egy jobb Magyarországért, melyet mindanynyian hazánknak hívhattunk volna. Rákóczi erkölcsi tisztasága és felvilágosult nemzet-eszméje ragyogott felettük. — 33
