Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám

dálkodásáról. Különböző személyi sérelmek ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy megérlelődjön benne a bécsi udvarral való szembefordulás gondolata, ősei példáját követve hozzálátott a Habsburg-uralommal elégedetlen magyar urak megszervezéséhez, és 1700-ban érintkezésbe lépett Ausztria hatalmas ellenségével, XIV. Lajos francia királlyal. Levelei azonban a bécsi udvar kezébe jutottak, s Rákóczitletartóztatták, s a bécsújhelyi börtönbe zárták. A börtönparancsnok, Lehman kapitány, segítette elő a raboskodó (s valószínűleg halálra ítélendő) Rákóczi szökését. Császári egyenruhába öltöztette a magyar főurat: a Bécsújhely kapuját bezárni készülő őrök aligha sejthették, hogy a jókedvűen danolászó dragonyos, aki annyira felöntött a garatra, hogy majdnem leesett a lováról, a nagyon józan Rákózsi Ferenc, a császár nagy gonddal őrzött foglya volt. (Az izgalmas epizódot megtalálhatjuk Rákóczi Confessiones c. önéletrajzi művében.) Ezúttal Lengyelországba menekült Rákóczi,, ahol fenntartotta kapcsolatait Bercsényi Miklóssal és a kuruc mozgalom más szervezőivel. Ott találták meg a Tiszaháton szervezkedő parasztok képviselői, akik meghívták a Habsburg-ellenes szabadságharc vezetésére.

Az európai hatalmak ellentétei a 18. század elején a spanyol örökösödési háborúban és az azzal kapcsolatos északi háborúban robbantak ki. A spanyol örökségért meginduló háború igénybe vette az osztrák Habsburgok összes erőforrásait. A Magyarországot megszálló Habsburg zsoldos kötelékek sorra eltávoztak nyugatra, s így 1703-ban már csak kisebb városi helyőrségek maradtak hátra. A császári hadak kivonása nagyobb lehetőséget nyújtott az évek óta folyó magyar ellenállás számára. Esze Tamás és Kis Albert, akik már az 1697-es hegyaljai felkelésben is részt vettek, 1703 márciusában találkoztak a tiszaháti bujdosókkal. Felismerték, hogy nagy tekintélyű, külföldön és itthon egyaránt ismert főrangú vezért kell mozgalmuk élére állítaniuk,- belátták, hogy önmagukban nem kűzdhetnek sikerrel a Habsburg birodalom erőforrásai ellen. Lengyelországban, Breznán várában találták Rákóczit, s ott szólították fel arra, hogy álljon élükre. A felismert kötelesség győzött: Rákóczi átadta a küldöttségnek "Istennel a Hazáért és a Szabadságért" feliratú zászlajait, és egy felszólítást intézett a magyar nemzethez, annak minden nemes és "nem nemes" lakosához. A Rákóczitól kapott zászlókat kibontották Tarpa, Vári és Beregszász piacán, s a népet csatlakozásra szólították fel. A toborzás nem ment gyorsan: a múlt kudarcai, a Bécstől való félelem s a társadalmi osztályok összefogásának hiánya mind akadályt jelentett. Mikor Rákóczi 1704 júniusában megérkezett a határra, összesen kb. 500, parasztpuskával felszerelt gyalogos és mintegy 150 lovas fogadta. Ebből állt a kuruc hadsereg.

Rákóczi gyorsan belátta, hogy a felkelést csak külföldi segítséggel tudja győzelemmel befejezni, s ezért a kezdettől fogva törekedett kapcsolatba lépni a Habsburg-ház ellenségeivel, a franciákkal, oroszokkal és a törökökkel. Az országon belül pedig állandóan szervezkedett. Politikai munkásságának legnagyobb eredménye az a hatalmas lendület volt, amivel egyesítette a nemzetet, és meg tudta értetni mindenkivel a nagy megmozdulás jelentőségét. Ebben rejlik Rákóczi valódi nagysága: a rendi korlátokon felülemelkedve, országos. üggyé tudta tenni mozgalmát, amelynek gyümölcsét főúr, városi polgár és jobbágy egyaránt volt hivatva élvezni. Ő volt az első magyar főúr és nemzet-vezér, aki részvéttel, megértéssel nézte a nyomorult föld-népe sorsát, szívből igyekezett annak életét emberibbé tenni és páratlan igazsággal oltalmazni a katonaság és a földesurak túlkapásai ellen.

A kuruc sereg tapasztalt, fegyverforgatásban jártas magvát Thököly egykori vitézei és a végvárak törökverő katonái alkották; mellettük ott találjuk a szabadságharc kitörése után a császáriaktól átállott magyar hazafiakat. Idegen (francia, lengyel, török) segédcsapatok is képviselve voltak. A hadsereg döntő része azonban parasztokból állt. A nemesség katonai és politikai téren szilárdan kezében tartotta a vezetést. Tábornoki rangra népi származású katonák közül csak Bottyán János jutott el,- a híres tarpai jobbágy, Esze Tamás és a szepesi polgár, Czelder Orbán pedig brigadérosig vitte.

Magyarország különböző nemzetiségei, magyarok, románok, ruszinok és szolvákok egymás mellett harcoltak a valamennyiükre egyformán nehezedő iga lerázása érdekében.

32