Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám
ITT-OTTnak: őrömmel olvasom lapjaitokat, amit csikágói barátaimon keresztül kaptam kézhez, Csináltam viszont egy igen nagy hibát. Nem közöltem veletek új címemet és ezért újra normális magyar szó- és gondolkodáshiányban szenvedek. Kérlek, küldjétek a lapot megint, mert nagyon várom! Tudjátok, hosszá idő telt el mire magyarságom ébredezni kezdett bennem. 1969-ben szöktem Magyarországról, mély megbántással és megvetéssel. Igen hosszá idő telt el mire le tudtam szűrni a különbséget, amit hász éves fejjel éreztem elszökésem ideje alatt. Eljött azonban az idő, amikor előszedtem Adyt és József Attilát, és szerettem volna megosztani ájonnan talált magyar kincseimet, azaz ájonnan megtalált kincseimet. Egy kis városban, ipari városban, nem mondhatnám, hogy sokan hallottak az Új írásról. Itt azt sem tudják, hogy nem is olyan régen volt egy olyan ájság, amelynek lapjai tele voltak értelemmel, de amíg olyan lapok, mint a Kanadai Magyarság tálélnek mindent, az Trod almi Újság megszűnt. Bizony, van magyar rádióadás is Windsorban. Garancia van rá, hogy hász évnél fiatalabb slágereket nem játszanak, arról nem is beszélve, hogy a költészet az smafu. Körülnézve, nem is találtam valamire méltó, magyar ihletésű dolgot, amire buszke lehettem volna. Már ott tartottam, hogy az észak-amerikai kultárát főléje helyeztem a mágyar gondolkodásmódnak és életfelfogásnak. Nem is volt nehéz lenézni a magyar kultárát, amikor a környezetemben az csak pikniket, gulyáslevest, töltöttkáposztát és majdnem futószalagon készített lószőrkulacsot jelentett. Eljött azonban az a lehűlési időszak, amikor ájra elkezdtem élvezni a magyar szót, költészetet, zenét. Vasárnap reggel saját magyar műsort rendezek magamnak, amikor Liszt, Bartók és Kodály kerül a lemezjátszóra. Igaz, most sem találtam valami szoros kapcsolatot az itteni goulash-magyarokkal, ritka utazásaim csikágói barátaimhoz azonban mindig áj erőt vetnek belém. Az ITT-OTThoz nagyon sok sikert kívánok, mindent meg fogok tenni, hogy minél többen kézhez kapják. — Pazsitzky István, Windsor, Ont. Éltető J. Lajosnak; Az ITT-OTT 9:2 számában nagy érdeklődéssel olvastam Gerle Gizella "A reformáció faja" c. cikkét. Minden magyar és kálvinista buszke lehet a nagy erdélyi fejedelemre, aki méltóképpen csatlakozott a világ nagy reformátoraihoz. Remél em, fiataljaink ha Genfben járnak meg fogják látogatni Bocskay István szobrát. Ugyanaz a szám közölte angol nyelvű cikkedet, "The Reformation in Transylvania" címen. Kijelentésedhez, hogy a korái reformátorok Magyarországon németek voltak, a kővetkezőket szeretném fűzni; pár évvel Mohács után magyar reformátorok 1531-ben Papán, majd 1534-ben Sárospatakon és 1538-ban Debrecenben magyaroknak kollégiumot alapítottak, ami a protestáns felsőbb oktatás kezdetét jelentette. A negyedik kollégium Nagyenyeden lett megalapítva. Az akkori kor magyar reformátorai voltak: Dévai Bíró Mátyás, Méliusz Juhász Péter, a zsoltárfordító Szenei Molnár Albert, a bibliafordító Karoli Gáspár, továbbá Apácai Csere János és Sztárai Mihály. Az a tény, hogy tiszta magyarok tömegesen csatlakoztak Kálvin vagy Luther hívei közé. Az ezerőtszázas évek végén a református vallást magyar vallásnak hívták. Ezért történt az, hogy a törökök kiverése után a magyarokat boldogtalanító Habsburg vezetőség tízezerszámra telepítette be a svábokat a magyar protestáns falvak közé. így szándékoztak elnémetesíteni az országot. Ez főképpen a Dunántúlon történt. Az elnémetesítés sohasem sikerült. Cikked kitűnően kifejezésre juttatja azt a tényt, hogy Erdély az ezerötszázas években a vallásszabadság terén messze felülmúlta az úgynevezett művelt nyugatot, bizonyítván, M „ KEK, . POSTA 35
