Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
A második sorban eltűnik a hasonlat ("Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, ") es így az utalás a napra nagyon furcsa. A három kővetkező sorban meg hiányzik a tárgy: itt már nem a napról van szó, a madárra meg nem passzol a szöveg, mivel Petőfi nem madárra gondolt. Gyakran a versek gyengén is vannak összeválogatva, illetve kiválasztva: a fontosabb íróktól alig van egy-két vers, és ezek se mindig a legjobbak, míg a jelentéktelen, de a könyv írásakor népszerű írók nagy számban szerepelnek. Ez kétszeresen rossz: az amerikai olvasó azt hiszi, hogy olyan kevés irodalmi működés volt Magyarországon, mint amit a gyűjtemény tükröz, és ami volt, többnyire harmad-negyedrangú munka. Még a magyar irodalom áttekintése, ami az előszóban esetleg meg van adva, se tudja a hamis benyomást teljesen ellensúlyozni. Ez a kifogásom azok ellen is, akik túlnyomóan a 20. század íróival foglalkoznak: azt a benyomást keltik, hogy a magyar irodalom csak most kezdődött, mondjuk az első világháború után, mikor az igazság az, hogy a fordító azt hiszi, könnyebb az újabb költőket fordítani, mint a régieket. Még az aránylag tűrhető Grósz—Boggs Hungarian Anthology is egyoldalú.6 A 20. század íróit gyakran politikai, nem művészi érdekek szerint válogatják ki, s így egyoldalúsággal hozzájárulnak a magyar irodalomról festett ferde kép kialakításához: az egyik antológiában pl. egészen gyenge propaganda versek és elbeszélések látszólag egy szintre vannak emelve József Attila és Móricz Zsigmond műveivel.6 7 Szóval a fordítások nagyrésze nemcsak, hogy nem segít megismertetni a magyar irodalmat, de gyakran az ellenkező hatást éri el: hamisan ismerteti azt. Az értelem, a hangulat, a nyelvezet el van torzítva éá a vers szépségéből csak fűzfarímek maradnak. A fordítások gyengeségéért mind a fordító, mind a kiadó felel. De ezt a felelősséget a magyar közönség egy részének meg kell osztania, mert nem utasítják vissza erélyesen az effajta munkát. Engedik magukat elbűvöltetni az angol nyelv állítólagos varázsától, és meg se gondolják, mennyivel több kárt tesz, ha az amerikaiak silány változatban ismerik meg a magyar irodalmat, mintha egyáltalán nem, vagy csak szószerinti próza fordításban. Minél rendesebb kivitelű a könyv (nyomtatva, nem sokszorosítva van kiadva, szerkesztő és kiadó segítségével, nem sajátkezüleg stb.) annál rosszabb, mert annál inkább azt a benyomást kelti, hogy szakértők szerint is jó a munka és aránylag híven tükrözi az eredetit. Erre csak egy megoldás van, az őszinte, de erélyes kritika. Minden alkotó és tudományos író belátja, hogy mások véleményére szüksége van. Tudja, hogy mások véleményének meghallgatása nem szégyen, és a jó tanácsból hasznot húz. Az idő és a munka, amit a fordítás igényel, így valóban gyümölcsözik. Nem lehet elzárkózottan szellemi munkát végezni, főképpen nem olyant, ami nemcsak nyelvtudást, de nyelvi érzéket és jó hallást is igényel. Ezen kívül még fontos a kritikus szem és az irodalmitudás. Nem elég a fordítónak a két nyelvet beszélnie, mégha mindkettőt tökéletesen is, hanem magáévá kell tennie úgyszintén a költő irodalmi miliőjét. A magyar fordításokban gyakran itt a hiba: minél kevésbé hallgatott a hasznos kritikára a fordító, annál nagyobbak voltak a hibák. Olyannyira, hogy az egyik Petőfi fordításban a "VÖrősmartyhoz” c. vers úgy szerepel, mint "To Marty Vörös."8 Ha a könyv 6Joseph Grosz and W. Arthur Boggs, trans., Hungarian Anthology; a Collection of Poems. 2nd. rev. and enl. ed. (Toronto: Pannónia, 1966). 7Landmark; Hungarian Writers on Thirty Years of History, ed. by Miklós Szabolcsi (Budapest: Corvina, 1965). 8Szomy. 21
