Itt-Ott, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám
A hangsúlyt megfelelő kézmozdulatokkal kiemelve járkált fel-alá az íróasztal előtt. Valósággal me gfiatalodik mikor így belejön, állapítottam meg magamban. — Hátmiúgy segítettünk a dolgon, hogy előszöris megváltoztattuk a szertartást. Odahaza még azt tanultuk volt, hogy a gyülekezet szintjén kell csinálni mindent. De ezt a mi körűim'enyeink közt aztán végképp nem tartottuk se kívánatosnak, se lehetségesnek. Mágiáiktól is sokkal többet követelve — a nép is azt mondja, a jó pap holtig tanul— , elkezdtük a szertartás művészi oldalát felépíteni, zeneileg, irodalmilag gazdaggá tenni. Azután jött magának a környezetnek az átalakítása, a magyarosan díszített, részben helyben készített, részben Magyarországról hozatott képekkel, hímzésekkel, faragásokkal felcicomázott helyiség. Templomaink pár év múlva kívül-belül másak voltak, mint a többi — és ez megnyerte a népet. Ügy érezték, ez az övék, volt mihez ragaszkodni még az unokáknak is. Büszkék lettek rá, hogy egyháztagok, de arra is, hogy amerikai magyarok, met hiszen a kettő minálunk úgyis egyre ment. Jobb volt a portékánk a vetélytársakénál, kellett az embereknek mint a meleg cipó. Azoknak is, akiket mások már leírtak, például a vegyes házasok s ezek gyermekei. Mi őróluk sem feledkeztünk meg, Mert ha valaki nem is tud magyarul, beszélni, az elmélkedést magyarul követni, énekelni azért csak megtanulhat, s azért el tudja mondani a szertartási szövegeket, a hagyományosakat is, meg az újakat is, amiket pont rájuk való tekintettel írtunk, írattunk. Miért ne? A katolikusok napjainkig latinul csinálták Ó3 éppen ez volt a szép. így'’ nálunk az angol istentisztelet is háromnegyedrészt magyarrá vált, s ennek hatására egyre többen elkezdték tanulni, csiszolni a nyelvet, úgyhogy ma már alig akad olyan egyháztagunk, aki annyira-mennyire ne törné legalább a magyart, de az értelmesebbje legalább olvasni jól tud. Igaz ugyan, hogy a nyugati országokban élő magyarságnak csak egyötödét tesszük ki, de ez akkoris majdnem háromszázezer ember, méghozzá dedikált és meglehetősen művelt ember! És respektálnak is, világszerte. Egyre fürgébben keringett az asztal előtt. Mostmár nincs megállás, gondoltam, végig kell hallgatni az egészet. — Persze, a külsőségeknél még fontosabb volt a tartalom. Magának a vallásnak a tartalma. De vegyük csak az elmélkedéseket. Mivel mi szabadon választjuk teljesen a témát, itt is, mint általában, a szokottnál nagyobb súlyt fektettünk az oktatásra, a nevelésre, az ész és az ízlés csiszolására. De mindezt úgy, hogy a vallásba legyen beleágyazva, s ezért ma már annyiban is vallásosabbaknak mondhatjuk a mieinket az átlagnál, mert az eszme valóban átformálja, átjárja egész életüket, benne és vele élnek, az egyik többé, a másik kevésbé, de valamennyire mindannyian, és nem csak hetente egy órára. Látogass meg közülük bárkit, látni fogod magán, otthonán. S nem tudom, de mintha boldogabbak volnának, kiegyensúlyozottabbak másoknál. Ifjúságunk azt se tudja, az azonossági kétely mi fán terem, gyermekkoruktól kezdve érzik, tudják, hogyan illenek bele a nagy Egészbe. S mindez nem kis dolog manapság .... — Nem bizony — bólintottam, de már nem is vett észre. — Szóval, nem szégyenkezhetünk. Mi a magyarságnak hirdettük a magyar evangéliumot, örömizenetet. Kilencszáznegyvenre a gazdasági válságok ellenére, már több, mint kétszáz nagyobb gyülekezetünk működött itt meg Kanadában, de még Del-Amerikában is volt missziónk, lent a Csákóban meg Rióban. Iskoláink voltak, három bennlakásos középiskolánk is. Ekkor alakult meg az Árpád College és Szeminárium . Harminc diákkal, három tanárral kezdtük: ma már több, mint négyezer hallgatója van, többségük nem is egyháztag, mert másokat is odacsal a hírneve. De kell az ember, hisz ma már kétezerén felül van azoknak a száma, akik magyar munkával keresik kenyerüket — lelkészek, titkárnők, tanárok, tanítók, művészek, írók. A magyar nyelv annyira népszerű, hogy húsz nagyobb egyetemen van már független magyarságtudományi intézet. Kiadóvállalataink, rádióállomásaink vannak, mostmár televíziós műsoraink is. Magyarországon kívül mi adunk ki a legtöbbet magyar nyelven, többet, mint Erdély meg a Fel- és Délvidék együttvéve. Hat színházat tar-20 T
