Itt-Ott, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám
lehet, nincs meg az a szabadságuk, mint nekünk. Csak a feletteseik szabta korlátok közt mozoghatnak, ezek pedig, tudjuk, évről évre szőkébbek. — S az elpártolt protestánsok? — kérdeztem. — Meggyőződésem, hogy őket is a legjobb szándékok vezérelték annakidején. De, mint mondtam, öt-hat egyházba kerültek, többnyire csak a lelkészi kollegialitás tartotta s tartja őket össze, ami a népre, a nyájra — amennyiben az még magyar — sohse terjedhet ki. Évente egyszer Össze is ülnek, de sok jó nem származott még ezekből a tanácskozásokból. Szép terveket szőttek ugyan, főleg amikor már késő volt, olyanokat, hogy a kecske is jóllakjon meg a káposzta is megmaradjon, így például a kettős hovatartozás elméletéről beszéltek egy darabig, de mondanom sem kell, nem lett abból sem semmi. Nem is lehetett, persze. Mert noha a katolilcusoknál nagyobb szervezeti szabadságot élveznek, elképzelhetetlen, hogy egy amerikai egyházhoz tartozó gyülekezet vagy gyülekezeti csoport újítson. Hiába rendelkezik vagyonával, hiába ura maga portáján, mindez nem elég. Nem, nem elég. Jón újítás, fejlődés nélkül az egyházak is elpusztulnak. S abban a pillanatban, amikor jön, a magyar részecskék már le is maradtak, mert ők még az ezerkilencszázas mintájú felszereléssel állnak a glédában. Mi marad hát? A kapkodó és tehetségtelen másolás. Ráadásul a maradiságig konzervatívak .... Már egészen hevesen beszélt, úgy belemelegedett. — Egyedül nekünk adatott meg a szabadság arra, hogy függetlenül alkossunk — főzte tovább a szót. — új vallást? — kérdeztem, de már meg is bántam megint. — Egyesek szerint — válaszolta. De ezt ne firtassuk. Erről annyit csupán, hogy mi a szokásostól eltérően kezdtük értelmezni az igehirdetés parancsát. Magyarországon, tiszta magyar környezetben, persze fel sem merülhetne, itt azonban világossá vált, még anno dacumál, hogy ha valóban csak az evangélium hirdetéséről van szó és semmi másról, akkor azt itt rövidesen már csak angolul lehet elvégezni, mivel ifjúságunk vezetéknyelve már a huszas évek végére angol volt, bárhogyan is küzködtünk ez ellen. Egyszerre csak azt vettük észre, hogy szaporodik az özvegyasszony és fogy az unoka. Ekkor kezdtünk el tulajdonképpen új utakon járni. Megtehettük: itt ebbe senki sem szólhatott bele, a törvény védett, felelni csak Istennek feleltünk .... — S az új utak? — unszoltam udvariasan. Mákonyi kissé elgondolkodott, majd nekilendült újra. — Abból indultunk ki, jelképesen ezt így lehetne megfogalmazni, hogy a parancsnak van egy másik, erősebb formája is; "Tegyetek tanítványokká minden népeket." Nos, mi úgy éreztük, azért jártuk ki a teológiát, hogy a magyar népet tanítsuk, küldetésünk, a parancs, hozzájuk szólított. Ez pedig annyit tett, hogy mint magyar egyház akartunk fennmaradni, sőt gyarapodni. S rájöttünk, hogy ehhez nem elég hetente félórát magyarul prédikálni. Nem elég a Heidelberg! Kátét magyarul bemagoltatni a fiatalokkal (hisz azt angolul se érthették meg), nem elég a pirosfehérzold-pántlikás szoknya, a magyar kártya meg a töltött káposzta, fis nem elég a Talpra magyar meg a Szózat. Ellenkezőleg. Ha csak ez van, esetleg többet ártunk, naint sem, mert elriasztjuk vele az ifjúságot. Gondold csak meg, kérlek. Hat miért maradtak volna meg közöttünk a fiatalok, ha pont azt kellett szégyellniük, ami templomainkat megkülönböztette a szomszéd templomoktól, ami pedig ugyanaz volt, értem ez alatt az elmélkedést, a szertartások lényegét, azt meg odaát könnyebben megértették, elegánsabb környezetben élvezhették, ha élvezték? Mert manapság már a szomszéd is bajban van. Lassan feltápászkodott, kiegyenesedett, aztán a szobában ide-oda sétálva folytatta.. — Mi azonban tudtuk, hogy a magyarság nem töltött káposzta, de azt is, hogy a vallás is több a .Bibliamagyarázatnál. Ha nem válik életmóddá, nem ér semmit, akkor korrupt az egész, mert akkor csak értünk, a papokért van. Ha viszont életmód is, erkölcs, hát akkor, kérdem, hol van az megírva, hogy nem lehet magyar? 19
