Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám

CSATAKVAI RÉSZVEVŐK. FIGYELEMI Szállásmesterünk, Bojtos László (7000 Hilton Rd., Cleveland, OH 4414-1) kéri a Csatakvára jelentkezőket, hogy ha még eddig nem tették volna meg, pontosan jelezzék, hány szobát ill. hány személy­re szóló helyet óhajtanak lefoglalni. Ágynemüt^az épülettulajdonosok biztosítanak. A nagyobb szobák­ban 3—*+ fekvőhely vanj^ ezekbe max. 5 személy elszállásolható, de pót-fekvőhelyről a bérlők maguk gondoskodnak. Konyha- és hütőszek­­rény-használat biztositvai élelmiszerét mindenki maga szerzi be. Úszni, horgászni (pennszilvániai engedéllyel) lehet a tóban. Sáto­rozási lehetőség nincsen. Az ITT-OTT által lefoglalt épületeken kivül— szükség esetén — a környékbeli motelek is rendelkezésükre állnak a Csatakvára láto­gatóknak . GYEREKPROGRAM Kedve3 Szülők, figyelem! Felhivjuk kedves figyelmeteket arra, hogy az idén is lesz délelőtt program a gyermekek számára. Nyugodtan részt vehettek délelőttönként az előadásokon, amig gyermeketek összejön a többi gyerekkel és magyarul foglalkozunk velük. Játékkal, énekkel, verse­léssel, magyar Írással és olvasással tervezzük továbbra növelni a gyerekekben a magyarságszeretetét. (A tavalyi találkozón több barátság kialakult — a gyerekek azóta is leveleznek egymással. Értesültünk arról is, hogy több gyerek a nyári chautauquai hét óta— aki azelőtt nem tudott jól — azóta szorgalmasan tanulgat magyarul.) A tavalyi programban többek között tartottunk egy szavaló ver­senyt a gyerekeknek. Kilenc gyerek vett részt péntek délután, és egyről egyre szépen elszavalták az előre megjelölt verset. Mind­egyik kapott egy magyar könyvet az elért eredményért. (Nagyon szépen köszönjük azoknak, akik ajándékozták akönyveket, amiket kiosztottunk díjként.) Az idén is rendezünk hasonló szavaló versenyt a gyerekeknek. Előre megjelöljük, hogy melyik az a vers ill. melyek azok a versek amik közül egyet választhatnak, hogy azt már otthon tanulgathassák. Ezeket a verseket elküldjük a chautauquai programmal együtt azoknak akik azt kérik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom