Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám
Utóiratként még csak annyit, válaszul azoknak, akik Nixon külpolitikai nagyságát emlegetik, hogy egyelőre, nem ismervén a titkos megállapodásokat, tényleg úgy néz ki, hogy nagyokat csinált a nemzetek közötti porondra. Nade — bohó, ifjú koromban találkoztam en a rácsok mögött olyan betörőkkel, sőt rablógyilkosokkal is, akik egészen klassz fiuk voltak amikor éppen nem törtek be vagy nem rablőgyilkoltak meg valakit. Az egyik, emlékszem, még Sáráinál is jobban tudott énekelni. Áldozataikon azonban ez a tény sajnos mitsem segitett. Különösen azokon nem, akik meghalták magukat. Hogy mire e sorok napvilágot látnak, mi fog még kisülni? Mi fog még történni? Nem tudom. Egy azonban biztos. Most igy érzék, és ez most egy ember véleménye. . . . Dr. Kassay Dezső /Sarasota, Florida/: "MONDJ IGAZAT!?" Az Archives of Otolaryngology főszerkesztője, Dr. G. E. Shambaugh 1965-ben azt irta lapjában, hogy "egy jó orvos sohase hazudhat betegének." Ezt a merev, általánosító szabályt, ezt a dogmát sohase tartottam magamra kötelezőnek. Amerikában sem. Az inoperábilis rákban szenvedőnek pl. nem mondom meg halálos Ítéletét. A családnak igen, de nekik is csak megfelelő óvatossággal. Ha a család tagjai helyesnek találják, mondják meg ők, vagy ha tőlem kívánják, az ellen sincs kifogásom. A műtéttel, vagy más módon, valószínűen gyógyítható betegnek természetesen megmondom az igazat, mert csak igy tudom rávenni a megfelelő kezelésre. Amikor az orvos azt mondja a betegnek, hogy "két hete, néhány hónapja, vagy féléve van csak hátra," ezt a nagyképü jóslást helytelenítem, mert lehet a betegnek akár több éve is. Sőt még az is előfordulhat, — ha ritkán is — hogy a rák elveszti növekedési tendenciáját és a beteg csodálatosan, kezelés nélkül meggyógyul. Magam is észleltem ilyen esetet. Az is lehet, hogy az igazság megmondása annyira lesújtja a beteget, hogy elveszti élniakarását, ami pedig a gyógyulás legfontosabb tényezője lehetne. így előfordulhat, hogy az orvosi igazmondás nem használ hanem árt. Szerintem a "kegyes csalás" bizonyos esetekben megengedett, a prófécia soha! Állításomat két esettel próbálom alátámasztani: 1. Lénárt Zoltán nyugalmazott, budapesti fül-orr-gégész professzor orvosai felfedezték, hogy inoperábilis tüdőrákban szenved, amit ő maga is gyanított és kijelentette, hogyha a diagnózis bebizonyosodik ő nem vállalja a hosszú szenvedést, azonnal öngyilkos lesz. Konzíliumot hívtak össze, melyen Rusznyák, Hetényi, Rubányi, Gömöri és más professzorok voltak jelen. A tanácskozáson én mint bronchológus vettem részt. A diagnózis nem volt kétséges, de ha megmondtuk volna, mi kergettük volna a csökönyös öreg embert az öngyilkosságba. Hogy igazoltuk volna ezt a család előtt?! Egy ki-27
