Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám
buvó adódott, hogy szövettani vagy sejtvizsgálat nélkül lehet igazolt, de nem teljesen bizonyított a diagnózis. Ez esetben a "kegyes csalást" megengedhetőnek tartottam. Azt javasoltam, hogy: "mondjuk a betegnek, hogy a legvalószinübb diagnózis az idült, gombás tüdőgyulladás. Mi ezt véljük, de ha Lénárt teljes bizonyosságot óhajt, kérje ő maga a bronchoskópos vizsgálatot, mert csak ezzel lehet szövetet, vagy hörgőmosással sejteket nyerni a bizonyításhoz." Tudtam, hogy Lénárt hogyan végezte a bronchoskópiát. Lehetetlennek tartottam, hogy jószántából ennek alávesse magát. Helyesen számítottam. Néhány hét múlva csöndben, természetes halállal múlt ki annak tudatában, hogy idült tüdőgyulladásban szenvedett. Ez az eset csak egy a sok közül, mely eléggé meggyőző, bár itt csupán a tragédiát csökkentettem. Elviselhetőbb volt igy a hozzátartozók és az orvosok számára, de hiszem, hogy a beteggel is jót tettem, mert könnyebb a fájdalomcsillapítókkal enyhített természetes elköltözés, mint az élet szándékos elvesztésének gyötrelmei. ügy érzem, hogy a második eset érvelése sokkal erősebb és meggyőzőbb: 2. 1928-ban történt, ragyogóan szép, húsz év körüli szőke leány jött be a pécsi klinikai rendelőmbe. Leült, rámnézett és elkezdett zokogni. Hozzáléptem, megfogtam a kezét és kértem, hogy próbáljon megnyugodni. Mondja el, hogy mi a baj, mert nincs olyan nagy betegség, amin ne lehetne enyhíteni, talán segiteni is. Próbáljuk meg! Végre megnyugodott annyira, hogy akadozva beszélni kezdett: otosclerosisban szenved! /Ez a betegség abban az időben gyógyíthatatlan volt. Fiatal korban teljes süketséget okozott. Csontképződmény nőtt a középfülben, ami rögzítette a kengyel talpát és megakadályozta a hangrezgések bejutását a belsőfülbe. Vicc is van róla: Az otosclerosis az a betegség, melynél az orvos nem lát semmit, a beteg nem hall semmit./ Elmondta, hogy járt a legkiválóbb szakorvosoknál Budapesten. Elolvasott minden elérhető közleményt a betegségéről, s tudja, hogy néhány éven belül megsüketül. Az orvosok azt is lelkére kötötték nehogy férjhez menjen, mert a terhesség rohamosan teszi tönkre hallását. Kémiát tanul az egyetemen, de mi értelme van tanulni és átkinlódni a szigorlatokat, ha tudását süketen úgyse használhatja. Szerelmesek egymásba egy fiúval, aki el akarja venni feleségül, de ezt is tilos. Mi értelme van az ő fiatal életének? Semmi, de semmi! Látszott, hogy közel áll az öngyilkossághoz ! "Próbáljon kissé uralkodni magán — mondtam—és engedje, hogy megvizsgáljanm." Megvizsgáltam. A nagynevű orvosok helyesen állapították meg a diagnózist és az igazsághoz hiven nyilatkoztak. Mit tehettem én a 28 éves, alig szakorvos, aki előtt egy kétségbeesett, halálraszánt fiatal leány? Az orvosnak nemcsak szaktudása, de érzései is vannak. A szaktudás feladta a harcot, de a léleknek segiteni kell! Ha törik, ha szakad ki kell húznom ezt a lányt a halálos sokkból — gondoltam. Mosolyt erőltettema "Nézze kislány! Maga gyermekkorában középfülgyulladásban szenvedett. Lehet, hogy heges összenövés keletkezett a hallócsontok között és ezek zsugorodása okozza a hallás rosszabbodását. Az otosclerosis diagnózisa csöppet se bizonyos. Járjon kezelésre és engedje, hogy próbálják segiteni. Még valamit a lelkére kötök: nehogy abbahagyja a tanulást, és ami még ennél is fontosabb, esküdjenek össze a fiúval holnap, érti 28
