Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám

len cselekedetet amit akár Richard Nixon, akár ügynökei elkövettek elnökké választása pillanatától lemondásáig. "Nixon elnök lemondott, evvel beismerte bűnösségét," Írod. Szabad legyen tisztelettel ellenkeznem. Egy fenét ismerte el• A tények dacára is, lemondó beszédével azt a benyomást akarta kelteni, hogy ártatlan volt mindenben, csupán emberei vezették félre. Továb­bá azt állította, hogy nem azért mond le, hogy a felelősségre vonást elkerülje és bűneit beismerje, hanem azért, hogy félre állva elő­segítse az. országot és vezetőit, hogy figyelmüket a bel- és külpo­litikai problémák megoldására tudják összpontosítani* "Biztosítani, hogy ilyesmi többé nem történhetik meg naivitás. Eddig nem sok történt ennek érdekében," irod. Lehet, hogy tényleg naivitás, node én egy naiv és pökhendi fickó vagyok, aki hiss az emberek alapvető jóságában. És agy tudom, mások is hisznek, mert ha az emberek nem hinnének a rossz jobbra fordulásában, a felismert hibák és bűnök, kiküszöbölésében, akkor biz senki sem küzdene tovább, hanem letenné a lantot. Es hogy "eddig nem sok történt ennek érdekében"? Ugyan! Ez az állítás naivitásra vagy vakságra vall. Mondd, kérlek, nem olvasol újságot? Kevés az idő és a papír ahhoz, hogy felsoroljam mindazon változásokat, melyek a Watergate ügy és Watergate szellem direkt következményei, így csupán azt szeretném ^javasolni a kétkedőknek, hogy kérjék el a listát a helyi képviselőjüktől vagypedig bármelyik politikai tudományok pro­fesszorától. Sőt, az is lehet, hogyha írnak Washingtonba a Common Cause-nak (címük a telefonkönyvben) akkor tán ők is meg tudják kül­deni az elfogadott vagy javasolt törvénycikkek listáját, melyeket mind, mind Watergate szelleme diktált és melyek a politikai, köz- és magánélet javítását célozzák. De ami e törvénycikkeknél is fon­tosabb, az az ország légköre. Ma már egyre többen jönnek rá a kép­viselők közül arra, hogy ők biz felelősséggel tartoznak a képvisel­teknek. Az öregebbek kissé huzakodva, a. fiatalok lelkesebben, de egy tény: mindannyian egyre nyíltabban csinálják, amit csinálnak. Úgyhogy ha mindazt, ami eddig történt az élet megjavítása érdekében feltesszük a relativitás mérlegére, rájövünk, hogy igenis sokminden történt Watergate óta, mind olyan dolgok, melyek okvetlen megnehezí­tenének egy újabb Watergate-et. Megütközöl azon, hogy azt javasoltam, hogy ha az ember fel a­­karja mérni a Watergate ügy igazi súlyát és Nixon elnöki és emberi bűneit, akkor ne magyar mércével mérje azokat, s hozzáteszeds "nem hiszem, hogy a magyar mérce valamivel is alacsonyabb rendű lenne, mint az amerikai." Eszemben sem volt párhuzamot vonni a magyar és az amerikai mérce között. Egyik sem alacsonyabb rendű a másiknál. De ne literbe mérjük az almát, hanem kilóba. Amerikáról van szó, amerikai emberekről, akik amerikai törvényeket szegtek meg és ame­rikaiakat károsítottak meg — ergo, amerikai mércével kell őket mérni. Merthát ugye kérem balgaság lenne tőlünk, ha elmennénk Afri­kába és megszólnánk az afrikai hölgyeket mert meztelen a mellyük, mondván, hogy a^pesti vagy a bugaci utcákon ez nem illik. Aztán azt irod, szintén a^ magyar mércével kapcsolatban, hogy "a magyar társadalom sokkal erősebben elitéli az ilyen dolgokat és sokkal ne­hezebben bocsájt meg, felejt el." Ugyan kérem!!! Nem akarom olva­sóim történelmi leckékkel untatni, igy legyen szabad csupán két ne­vet felhozni az elmúlt emberöltőből: Száláéi Ferencet és Rákosi Mátyásét, és szabadjon^párhuzamot vonni sorsuk és Richard Nixon sor­sa között. A két előző úriembert nem kényszeritette lemondásra a felháborodott, meg nem. bocsajtó magyar társadalom, mig itt Ameriká­ban . . . értjük?

Next

/
Oldalképek
Tartalom