Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám

arcokat a talponállók bor és füst-szagu kavargásában. Szeretkezel. Nem hiszel semmiben megint. Csak abban, hogy egyszer megszabadulsz.

ülsz. Itt vagy. Érzékenyen és bizalmatlanul. Hangokkal a szivedben, rezzenésekre felugrón, tájékozatlanul, mindent-ismerniakarón és mindenkitől menekülőn. Nem tudod megérteni ezt a bonyolultságot, nem tudod leegyszerűsíteni a Laplace-transzformáció könyörtelen logikájával. Körülötted a hatalom és a pénz csindadrattája, az emberi meg-nem-értés, az egyedi mindenek-fölé-nöni-akarás nemzeti tragédiája. Megalkuvás és közöny, hit és irgalom, gyűlölet és bibliai kö-vissza-nem-dobás. Hiszel. De jobb széttárulni a Napon, érezni bőrödben a sugarak perzselését, nézni gyermeked játszadozását, nem tenni semmit, nem-várni semmit senkitől és semmitől.

Ülsz. Megöregedtél. Harminc évesen lehetnél tiz, de lehetnél nyolcvankilenc. Mindegy, ők is át fogják élni ezt és ok is végigélték egyszer. A nyomok a fövenyen mások, de ez a tenger ugyanaz.

BÖLCSŐMTŐL SÍROMIG

Egy vagyok a néppel s egy a földdel, bölcsömtől siromig velük élek.

Nézem a vetés és a fü, hogy zöldéi, vihartól és villámtól sem félek.

Apám halott, most apám a zord paraszt, anyám a föld, a rozs, árpa, búza, óvnak, hogy nöjjek minden nap egy araszt. Kezem az igát most velük huzza.

Egy velük a hazám és egy a testem, s a titok, melyre ezer éve lestem. Ha felnövök, velük növök égig.

Szivemben, mint szellemek ki-be járnak, ha irok, mind a versem mögé állnak. Életem a sirig ők kisérik.

Flórián Tibor New Milford, Conn.

23