Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám
Mi volt előttük? Nem tudom. De a Szeret partján egy csángó asszony énekel. S az ősi dallamból annyi vágy száll Istenhez, mint a legszebb Sztáray zsoltárból, vagy a magyarok tündöklő csillagáról szóló énekből. Walter, mondd, Walter! Hallod a magyarok szimfóniáját? László királyt is látom s önkénytelenül melléteszem a lovát, a kun vitézt és a leányt, mint ódon székely temolomok falfestményein. Ömlik a fény az ablakokon, hajladoznak a virágok a falon. Felcsendül az ősi katolikus zsoltár: Virágos kert vala Egykor Pannónia Mely kertet öntözé Hiven Szűz Mária. De felkél Pannónia költője is, zsellérek ivadéka és folytatja a virágok zsoltárát az elpusztult kórók millióiról: Itt élt, igen s évezredig se tudta e földet itt megszerezni magának. Zsellérként tengett rajta, türve-huzva nehéz igáját, mig halálra fáradt. (Illyés Q/ula: "Ének Pannóniáról.") Templomban vagyunk. Isten előtt. Mindenről vallani kell. Lángnyelvek törnek be az ablakon, körülölelik Krisztust. A Nyulak szigetén egy törékeny női testen szorosabbra vonódik a ciliciumj tűzmadár és korommadár száll a falvak felett. Delet harangoznak. Nándorfehérvár. Kaszás parasztok és diákok élén Hunyadi. Euróoa ujjong. (Éppen ötszáz évvel a oesti srácok nándorfehérvára előtt.) De az ég dördül. Zápolya áll Szeged alatt. Meg nem mozdulna: Mohács. Hol voltak a kaszás parasztok, a diákok, a szegény falusi napok? Krisztus néz: vallani kell. Már egy tucat éve ettek Dózsa lassan oörkölődő testéből. Magyar vagyok. Imádkozom: Hej, a sírok egyre nőnek Szőnyegén a temetőnek. Elhervadnak mind a rózsák Ös kertedben, Magyarország. (Juhász Gyula: "Dózsa feje.") S építem tovább a templomot. Az ablakon szomorú szerzetesi arc, kassai vértanuk . . . Márk, Menyhért és István, akik katolikus hitükért haltak meg 1619-ben. Karóban. Szép gyöngéden melléjük teszem a magyar protestáns gályarab vértanukat, Dávid Ferenc szenvedő, ősz árnyalakját Déva várában. S mindazokat, akik hitükért vagy magyarságukért üldöztetést, kínzást, kegyetlen halált szenvedtek, elfeledett idők táltosaitól a közelmúlt mártírjaiig. Kri-sztus néz: odateszem azokat is, akiket mi bántottunk, kergettünk Dusztulásba. S mikor már nagyon bántanák őt a lángok, Krisztus arcán gyenge mosoly villan át: tordai országgyűlés. (Eszébe jut Boldogaszszony,, meg Fekete Mária tisztelete a szegedi tanyák világában, Tamási Aronka szüzmáriás királyfiai, meg az is, hogy azok a fránva kalotaszegiek csak nem birták a puritán genfi köntöst: hát nem ki10
