Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám
tudásunkat' Miért érdeklődött csak egy maroknyi magyar a program iránt? Kiküldtek számtalan személyes levelet magyar egyetemi hallgatóknak, amire Írott válasz egyáltalán nem érkezett és — csupán egy diák mondta szóbelileg, hogy sajnos, nem tud részt venni. __ Az ITT-OTT-ban is többször megjelent egy egy-oldalas értesítés róla, sót, több újság Eszak-Amerikában szintén közölt a nyári tanfolyamról cikket. Szóbelileg pedig a Magyar Cserkész Szövetség J. Tanügyi Konferenciáján is minden résztvevő figyelmébe ajánlották eprogramot. Tehát aki valamennyire is követi a magyar eseményeket, bizonyára hallott róla. Miért nem volt több érdeklődő, jelentkező? Talán nem találjuk szükségesnek a magyar nyelv tanulását, saját magunk önfejlesztését? Széchenyi azt mondta, hogy "nyelvében él a nemzet." Mi pedig, pláne azok köztünk, akik már itt nőttünk fel, kevesen tudunk azzal dicsekedni, hogy tökéletesen Írunk, olvasunk és beszélünk magyarul, és hogy jól ismerjük a magyar irodalmat, történelmet. Mondhatom, azt hiszem, minden szerénykedés nélkül, hogy az összes aktiv magyar "fiatalnak" (15-^5 éves) alig tiz százaléka tudhat többet nálam magyar szempontból. És ezt nem dicsekedve mondom, ^mert, mint már említettem, a rengeteg anyag, amit az elmúlt három hét alatt megtanultam azt bizonyítja, hogy még sokat kell tanuljak. Mit mond ez a többi 90$-ról, mennyire hasznos lenne számukra egy kis magyarral való foglalkozás? Mi a szüléinktől kevesebbet tanultunk, mint amit ők tudnak és mi is gyermekeinknek csak kevesebbet adhatunk át, mint amit mi magunk tudunk. Ebből az lesz, hogy lassan már majdnem semmit sem fogunk tudni magyarságunkból továbbadni, és aztakeveset sem adjuk át jólS Csak az önképzés és a továbbfejlődés tudja ezt megakadályozni. Hogyan lehetne a lefelé-menő folyamatot megállítani? Az nem vitás, hogy jobban kell saját magunkat képezni. De ritka az az ember, aki önmagától leül és rendszeresen pótolja hiányosságait, legyen az nyelvtanban, helyesírásban, vagy bármiben is ( vagy mert nincs motiválva, vagy mert nem tud eleget ahhoz, hogy tovább fejlessze önmagát). Szükségünk van mármost arra (azoknak, akik egy bizonyos szintet elértek), hogy ne csak úgy fél-komolyan tanuljunk, olyanoktól, akik maguk sincsenek tisztában a tananyaggal, hanem hogy szánjuk rá magunkat a munkára (mégha ez nagy áldozatot is jelent) és tegyünk meg mindent magyarságunkért. Ezért lett volna olyan ideális ez a nyári kurzus másoknak is, mert a résztvevők 9 hétig (minden nap több órán át) foglalkozhattak volna a magyar nyelvvel, történelemmel. Azzal, hogy az ember csak ritkán vesz át valamit, messze nem tanulhatja meg azt, amit egy ilyen sűrített, folyamatos programon tanulni tud. Oly sokszor panaszkodnak magyarok, hogy milyen jó volna, ha alkalom adódna komolyan tanulni, de sajnos nincs tanár és nincs könyv. Pedig, bár örömmel jelenthetem, hogy van egy-két kitűnő önfeláldozó magyar egyetemi tanár, sa;jnos szomorú tényként állapítom meg azokról, akik hangosan^megjegyezték; "ha volna^ilyen lehetőség," hogy eltűntek a láthatárról, sehol sem találhatók meg. Vagy megváltozik az emberek gondolkozása, vagy el sem érnek az ösvényes magyar "harmadik útra" mielőtt -- magyar szempontból — teljesen kihalnának. De vissza kell térjek a valósághoz, az ablaktól visszamegyek az asztalhoz, mert még sok mondatot és igekötőt kell Írjak, mielőtt elvégzem a feladatot. Csak azt remélem, hogy a tanár, aki oly fáradhatatlanul adja idejét (mert ezért az egyetem semmivel sem kárpótolja), nem adja fel a reményt, és továbbra is hajlandó lesz olyanokat 8
