Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
vangélium prédikáltatik. És elmentek a kései tanítványok széjjel a világba, de hozzá nem értő kezekkel eltörölték a néoek ösvallását, letarolván véle egy érzés-világot. Es ezt semmi nem pótolhatta többé. Kihalt asziv, a m e z 6 , az erdő é s^ a mad^ár is azóta csak panaszos dalt zeng ésafolyó k Ö nynyet visz tova. Az emberek uj vallásra tértek. Maguk előtt látták ugyan a felmutatott keresztnek alakját, de idegen maradt^nekik mégis minden. Azt a Krisztust, aki nem szól, nem beszél a virágtündérekhez, megérteni és azt a Jézust, aki eltörölteti lelkűk szépséges világát — szivökbe fogadni csak nagyon nehezen tudták. Az emberek vakok lettek és siketek. Nem hallották azután már többé Isten-asszonyát szólni, sem nyirfaleányasszonyát nem látták kedvesen mosolyogni. Az emberek nem csak testileg, lelkileg is nyomoruságosabbaká lettek. És az ősvallásról ma sem kő, sem irás, sem dal, sem rege, de még a ^sziv vágya sem beszél .... Ó, hol van az az ember, ki visszaadhassa lelke gyönyörű világát ennek a népnek? Ó, hol van hát az az ember, ki —az Ur szellemében dolgozva — ne eltörölni, de betölteni akarja mindazt, ami régen megvolt és benn a szivek rejtekében, mint a virágtündér az erdők magányában — megbuva titkon, még ma is ott rejtezik?'. Hisz az Ur is beszélt, szólott hozzájuk és parancsolt a tűz, viz, vihar és tenger elemi lelkének. Átokkal sújtotta a kevésbé éber fügefának lelkét. Minden példáját, minden hasonlatát — mert oly igen szerette — a természet világából kölcsönözte, vette. És el-eljárt az illatos olajfák alján csergedező hüs forrásokhoz, hogy atyjához buzgóbban imádkozhasson .... A kőből csinált temolom láttára azonban sírásra fakadt. Ember kezeinek csinálmánya — mondá — és kő-kövön nem marad belőle. Eleink, őseink temoloma is nemde az árnyas, csendes berek volt, ahová szivük hő vágya szerint odavárták tiszteletteljesen Istenasszonyát és az egész tündér-ország gyönyörű világát? És ahol lelkűk mélyéből szeretetről szóló, zengő énekekkel dicsérék az Istent úgy, ahogy azt a Teremtő-Ur kívánhatta tőlük. Mi történt volna itt, ha hozzáértő lelkek, mint assisi Szent Ferenc, vagy clairvauxi Szent Be mát veszik kezükbe ős-magyarjainknál a keresztyén hitre való térítés nagy-nagy munkáját; Assisi Szent Ferenc is vajon eltörölte volna-e a magyar o k természet iránt való, igaz, benső nagyszereimét? Ó, aki leggyönyörűbb himnuszában a napot, a holdat, az ég csillagait, a tüzet és a vizet, a föld állat- és növényvilágát, a tenger halait mind, mint az Egy-mennyei atya gyermekeit, testvéreiként odaadó hévvel egyaránt szerette — aki a farkassal barátságot kötve, cimboráit vele s aki a halaknak, az ég és az erdő madarainak is azok nagy tetszésére prédikált volt, — ő, aki a virágokat olvadó lágysággal vonta magához^ akinek otthona lett a csendes, magányos, imádkozásra hívogató erdő, akinek szava volt mindenhez a földön, még a füszálon^kuszó, legparányibb, piciny bogárkához is, — ó, eltörölte volna-e ő az ős, a régi magyaroknak a természethez való nagy-nagy szerelmét? Himnusza is, melyet az idő tájt irt volt, amikor a magyarok leikéből a régi hitet szaggattákki éppen — nem úgy hangzik-e, 19
